Pesti Srácok

Elhasaltak Gémesi Györgyék népszavazási kérdései

Elhasaltak Gémesi Györgyék népszavazási kérdései

Megtagadta a politikusok vagyonosodási vizsgálatát célzó népszavazási kérdések hitelesítését keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A hat kérdést Fábián Zsolt magánszemély nyújtotta be, de a kérdések benyújtását Gémesi György, az Új Kezdet párt elnöke jelentette be.

A kérdések – egymástól némileg eltérő megfogalmazásokban – arra vonatkoztak, hogy minden, 1987 és 2017 között hivatalt viselő kormánytaggal, országgyűlési képviselővel, polgármesterrel és közvetlen hozzátartozóikkal szemben indítson vagyonosodási vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta, a kérdéseket ne hitelesítsék, mert a kérdésekben tartott népszavazás eredményét az Országgyűlés csak úgy hajthatná végre, ha módosítaná az alaptörvényt és megteremtené a visszaható hatályú jogalkotás lehetőségét. Vagyis a kérdések burkolt alaptörvény-módosításra, azaz tiltott tárgykörre irányulnak, így nem bocsáthatók népszavazásra – mondta. Emellett nyelvtanilag bonyolult, 9 tagból képzett mondat, azonban a Kúria gyakorlata szerint a több alkérdésből álló kérdések alapvetően nem felelnek meg az egyértelműség követelményének. Nem tisztázott az sem, hogy a közpénz-felhasználás tilalma jelenti-e azt, hogy a közkórházban kezelés például annak minősül-e – fejtette ki. Az NVB egyhangú döntéssel tagadta meg a kérdések hitelesítését.

Patyi András jelezte: ugyan az Országgyűlés megszüntette a népszavazási kérdésekre vonatkozó párhuzamossági moratóriumot, de ennek nem az a rendeltetése, hogy ugyanaz a szervező több kérdést nyújtson be, és a választási bizottságra bízza annak „kitotózását”, hogy melyik felel meg az előírásoknak. Hozzátette: az, hogy a kezdeményező ugyanazt a kérdést nyújtja be hat variációban, felveti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének sérelmét.

PestiSracok facebook image

Az NVB egy, a paksi bővítéssel kapcsolatos népszavazási kérdést is elbírált. Ezt Jánossy András nyújtotta be és úgy szólt:

Az NVB egyhangú döntéssel nem hitelesítette a kérdést, mert úgy ítélte meg, hogy a kérdés nemzetközi szerződés végrehajtását érinti, így az alaptörvény szerint nem lehet róla népszavazást tartani. Emellett többszörösen összetett mondat, ami szintén akadálya a hitelesítésnek. Megtévesztő is, mivel azt a látszatot kelti, hogy nincs fixen megállapítva a beruházás összege, holott megállapították, ráadásul a hitellehívás 11 évet ölel fel, de a döntés az Országgyűlésre csak három évre lenne kötelező. A döntések nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

Az NVB elbírálta Nyakó Istvánnak, az MSZP sajtófőnökének kifogását is. Nyakó István szerint sérült a választás tisztaságának, nyilvánosságának és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásnak az alapelve, amikor a bizottság mellett titkársági feladatokat is ellátó Nemzeti Választási Iroda (NVI) nem adta ki neki az április 4-ei ülésről készített hangfelvételt. Az NVB többsége elutasította a kifogást, arra hivatkozva, hogy egy jogszabály sem írja elő a hangfelvétel készítését, azt a bizottság ügyrendje engedi meg, a jegyzőkönyv elkészítésének technikai segítségeként, az NVI tehát nem sértett jogszabályt. Emellett hivatkoztak arra is, hogy az ügyrend ellen nem lehet kifogást benyújtani. A határozatot nem szavazta meg Litresits András, az MSZP delegáltja. A határozat nem jogerős.

Forrás: MTI. Vezető kép:MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.