Pesti Srácok

Novembertől kerülnek állami kézbe az iskolák

null

Az őszi szünet végéig mindenhol véglegesítik a tankerületi központok székhelyét, és november végén megkezdődhet az iskolák átvétele az önkormányzatoktól – nyilatkozta a Magyar Időknek Pölöskei Gáborné. Az állami intézményfenntartó elnöke a lapnak elmondta: a hónap végén országjárásba kezdenek, hogy tankerületi centrumonként minden iskolaigazgatóval találkozzanak. Szerinte a tanév biztonságosan megkezdhető az átalakuló fenntartói rendszer mostani állapotában, a Klik-nek szinte már alig van tartozása, a szükséges pénzügyi keretet pedig már átutalták az 58 tankerületi központnak.

Az 58 tankerületi vezető már ismeri az illetékességi területeit, és szervezik a csapatukat – mondta Pölöskei Gáborné.

A tankerületek között a múlt héten - különböző szempontok alapján - szétosztották a szükséges pénzügyi keretet. Ezeket az összegeket az igazgatók közreműködésével a centrumoknak kell az iskolákra lebontaniuk, hogy valamennyi intézmény számára pénzügyileg is zökkenőmentesen kezdődjön a tanév, és lássák az intézményvezetők, hogy mekkora összeggel tervezhetnek januárig.

PestiSracok facebook image

– közölte. Elmondta azt is, hogy a hónap végén egy „fenntartói roadshow-t” indítanak azért, hogy tankerületi központonként minden iskola vezetőjével találkozzanak.

A Klik adósságát illetően úgy fogalmazott, gyakorlatilag már egyáltalán nincs szállítói vagy bértartozásuk. Amellett, hogy rendezték anyagi dolgaikat, tankerületenként ötmillió forintot biztosítottak a karbantartásokra, felújításokra, ezenfelül rengeteg intézményben korszerűsítették a fűtést.

Az iskolák állami átvételét az 58 tankerületi egység bonyolítja majd. Várhatóan november végén kezdődik a folyamat. Az önkormányzatok képviselőivel már megkezdődtek a tárgyalások, és az ősz folyamán a polgármesterekkel szeretnének egyeztetni.

Jövő év januárjától kezdhetik majd meg munkájukat a tankerületi tanácsok, és a Klik utódja a Klebelsberg Központ is kisebb apparátussal működik majd. Pölöskeiné szerint addigra kell összeállítani egy megfelelő csapatot, amelynek középirányítóként pénzügyi-ellenőrző, koordinációs, stratégiaalkotó szerepük lesz a jelenlegi operatív helyett.

Forrás:

Magyar Idők

Fotó:

Magyar Idők

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.