Pesti Srácok

Rétvári Bence: Egyre több fiatalnak van lehetősége elhelyezkedni

Rétvári Bence: Egyre több fiatalnak van lehetősége elhelyezkedni

Évről évre egyre több fiatal vehet részt gyakornoki programokban, vagy kap állás-, illetve vállalkozási lehetőséget Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek. Rétvári Bence azt hangoztatta: a kormányzati intézkedések egyre több előrelépési lehetőséget biztosítanak a korosztály számára.

Az államtitkár utalt arra, hogy az intézkedéseknek köszönhetően ismét csökkent a fiatalok munkanélküliségi rátája. Felidézte, hogy a legfrissebb, 2016 II. negyedévi adatok alapján a 15-24 éves korosztály 13,3 százaléka munkanélküli, míg 2015-ben ez az arány 15,3 százalék volt, 2010-ben pedig 26,6 százalék, ami a KSH adatai alapján 5,8 százalékkal haladta meg az akkori uniós átlagot. 2016 első negyedévében az Európai Unióban a 25 év alatti munkanélküliek aránya 19,5 százalék, ami 5 százalékkal magasabb, mint a jelenlegi magyarországi arány. Görögországban 50,9, Spanyolországban 46,5, Olaszországban 40,3, míg Horvátországban 32,6 százalék. Rétvári Bence arról is beszélt, hogy egy 2015-ben indult, mintegy 200 milliárd forintból megvalósuló program keretében a kormány olyan 25 év alatti fiataloknak nyújt segítséget, akiknek munkahelyre vagy tanulásra van szüksége. Ennek keretében a fiatalok a képzésből való kikerülésük, illetve munkanélkülivé válásukat követő 4 hónapon belül foglalkoztatási vagy képzési lehetőségekhez jutnak. A 2015. februári indulás óta több mint 116 ezer fiatalnak ajánlották fel a programban való részvétel lehetőségét - ismertette. A fiatalok elhelyezkedését, illetve munkahelyének megtartását segíti elő az a program is, amely járulékkedvezményekkel ösztönzi a munkáltatókat a 25 év alatti fiatalok foglalkoztatására. 2016 júniusában közel 170 ezer fiatal után vették igénybe a kedvezményeket, mintegy 2,4 milliárd forint értékben. Az államtitkár arra is kitért, hogy a 2014-2020-as időszakban a vállalkozni kívánó fiatalok támogatására 4 milliárd forint áll rendelkezésre, amelynek köszönhetően 965 startup alapításához tudnak hozzájárulni, és legalább 1600 fiatalt vonnak be a képzésbe. Ugyanezen célok elérését a közép-magyarországi régióban külön program biztosítja, amely legalább 330 startup megalapításához nyújt segítséget. Ebben a régióban a fiatalok felkészítését és mentorálását hazai források felhasználásával az Országos Foglalkoztatási Alap segíti. Rétvári Bence elmondta, február elején jelent meg a kormány felhívása a gyakorlati oktatáshoz szükséges feltételek megteremtéséhez, a munkáltatók, elsősorban a kkv-k részére a gyakornokok alkalmazásával és betanításával járó többletköltségek kompenzálásával.

A mezőgazdasági tevékenység iránt elhivatottságot érző, a termeléssel élethivatásszerűen foglalkozni kívánó gazdálkodók indulását segíti elő a Vidékfejlesztési Programon (VP) belüli Fiatal Gazda Program. A VP keretében mezőgazdasági vállalkozás létrehozására 37,7 milliárd forintot, a fiatal és képzett mezőgazdasági szakemberek beruházásainak támogatására pedig mintegy 38,8 milliárd forintot fordítanak - ismertette az államtitkár.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

A kezdőképet a onrec.com közölte.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.