Pesti Srácok

Romániában is előfordulnak plagizáló politikusok

null

Miniszteri rendelettel megfosztották jogászdoktori címétől Victor Ponta volt román kormányfőt hétfőn, miután az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) a múlt héten visszavonhatatlanul plágiumnak minősítette a szociáldemokrata politikus doktori disszertációját.

Mircea Dumitru oktatási miniszter azt követően adta ki a tudományos cím visszavonásáról szóló rendeletet, hogy a CNATDCU néhány napja elutasította Ponta óvását, amelyet a testület június 30-án kiadott, a plágium tényét megállapító első határozata ellen emelt. Az új oktatási miniszter rendelete egy négyéves politikai botrány végére tesz pontot, Ponta ugyanis nem ismerte el a plágiumvádat és nem volt hajlandó lemondani a kormány éléről.

Pontát nem sokkal miniszterelnöki kinevezése után, már 2012 júniusában plágiummal vádolta meg a Nature című brit tudományos lap, amely szerint a nemzetközi büntető törvényszékről írt jogi doktori disszertációjának több mint felét más szerzőktől vette át idézőjelek vagy lábjegyzetek használata nélkül.

PestiSracok facebook image

Ponta azzal védekezett, hogy a dolgozat írása idején még nem volt követelmény a hivatkozásokat a lap alján lábjegyzetben feltüntetni, forrásait pedig a disszertáció végén felsorolta. Victor Ponta 2003-ban, doktori címe megvédése idején államtitkár volt Adrian Nastase szociáldemokrata kabinetjében, vezető tanára pedig maga az akkori miniszterelnök volt. A szociáldemokrata Ponta a plágiumbotrány kirobbantását politikai támadásnak minősítette, és ellenfele, Traian Basescu akkori jobboldali államfőnek tulajdonította.

Bár a tudományos címét kiállító bukaresti tudományegyetem is megállapította, hogy Ponta plagizált, azért őrizhette meg eddig doktori címét, mert tavaly decemberig a közméltóságok elleni plágiumvádakat egy olyan testület - az Országos Etikai Tanács (CNE) - volt hivatott vizsgálni, amely az oktatási miniszternek volt alárendelve, és amely többek között Pontát is "tisztára mosta".

A jelenlegi, Dacian Ciolos vezette kormány megszüntette a kivételezést, feloszlatta a CNE-t, és mindenkire érvényes egységes szabályozást vezetett be a tudományos dolgozatok eredetiségének vizsgálatára, a feladatot pedig az újjászervezett CNATDCU-ra bízta.

A doktori cím hivatalos visszavonása aligha befolyásolja Ponta politikai karrierjét, hiszen 2012-óta bebizonyosodott, hogy választói nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a plágiumvádnak. A román média azonban arra számít, hogy Ponta elveszítheti ügyvédi kamarai tagságát, amelybe - doktori címének köszönhetően - állítólag vizsga nélkül nyert felvételt.

Forrás: MTI, Fotó: ph-online.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.