Pesti Srácok

Észak-Korea bejelentette, hogy valóban atomrobbantást hajtott végre

Észak-Korea bejelentette, hogy valóban atomrobbantást hajtott végre

Phenjan bejelentette, hogy pénteken végrehajtotta ötödik kísérleti atomrobbantását a kommunista rezsim fennállásnak 68. évfordulója alkalmából.

Péntek reggel több nemzetközi földtani intézet észlelt ötös erősségű földmozgást Észak-Koreában, a dél-koreai vezérkar mesterséges szeizmikus hullámokról számolt be.

A dél-koreai elnöki hivatal tájékoztatása szerint a történtek miatt az elnöki palotában, a Kék Házban összeül az ország nemzetbiztonsági tanácsa, melynek ülését a miniszterelnök fogja vezetni. Egy dél-koreai kormányzati forrás szerint "nagyon valószínű", hogy nukleáris kísérlet történt északon a kommunista rezsim fennállásnak 68. évfordulóját ünneplendő.

A japán kormány is tudatta: Phenjan valószínűleg ismét atombombát robbantott, és ha ez megerősítést nyer, akkor Tokió az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását fogja kezdeményezni.

Egy szakértő a Reuters hírügynökségnek elmondta: egy ilyen földmozgás 20-30 kilotonnás atomtöltet felrobbantására utal, ez pedig a legerősebb atombomba lehet, amelyet Észak-Korea eddig felrobbantott.

Észak-Korea 2006-ban hajtotta végre első kísérleti atomrobbantását. Ha most is atombombát robbantott, akkor ez már az ötödik kísérleti atomrobbantása. Phenjan legutóbb januárban hajtott végre ilyen kísérletet, majd műholdat kísérelt meg felbocsátani számára tiltott ballisztikus rakéta technológiával. Ezért és a januári kísérleti robbantásért a nemzetközi közösség minden korábbinál szigorúbb büntetőintézkedéseket vezetett be Észak-Koreával szemben.

Forrás: hvg.hu/hvg.hu, Fotó: mirror.co.uk
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.