Pesti Srácok

Google-adóval kényszerítenék adózásra a digitális óriáscégeket

null

A digitális vállalatoknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből, ahogyan bárki másnak – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Pozsonyban az európai uniós pénzügyminiszterek nem hivatalos találkozójának második napján. Varga a magyar közmédiának nyilatkozott, miután a fórumon bemutatta a digitális vállalatok adóelkerülésének kiküszöbölésére tett magyar javaslatot.

Az adóelkerülések elleni küzdelemre tett magyar – a visegrádi négyek által is támogatott – javaslat, azokra az elsősorban digitális térben működő vállalkozásokra vonatkozik, amelyek, bár egy adott országban fejtenek ki gazdasági tevékenységet, adót már egy másik országban vagy esetleg ott sem fizetnek, s így kivonják magukat a közteherviselésből.

PestiSracok facebook image

A megoldás lényege, hogy a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók visszatartanának minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből egy bizonyos százalékot, és azt továbbutalnák a saját adóhatóságuknak. A levont összeg mintegy fedezetként szolgálna a meg nem fizetett adó után. A javaslat jelenlegi munkaneve Google-adó, de mint azt a nemzetgazdasági miniszter megjegyezte, az nem csak az internetes kereső óriásra vonatkozik, hanem más hasonló adózási rendszerrel dolgozó cégekre is, mint például a Starbucks, a Facebook vagy az Amazon.

„Szerencsés volna, ha az EU adócsalás elleni küzdelme ebbe az irányba tudna fordulni, és olyan megoldást tudnánk találni, ahol már az utalás pillanatában egy forrásadó levonásával biztosítanánk azt, hogy nemzeti szinten az adófizetés megtörténjen” – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Kérdésre válaszolva hozzátette: a javaslatot a V4-es partnerek támogatásukról biztosították, kifogás vagy ellenvélemény pedig más részről sem hangzott el.

Varga Mihály a kétnapos találkozó előző napi programjáról szólva elmondta: annak egyik fő témája az európai monetáris unió elmélyítése volt.

MTI