Pesti Srácok

Gulyás: a kormány olyan erővel tud fellépni, amilyen felhatalmazást a népszavazáson kap

Gulyás: a kormány olyan erővel tud fellépni, amilyen felhatalmazást a népszavazáson kap

Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke szerint a magyar kormány olyan erővel tud majd fellépni a kötelező betelepítési kvóta ellen, amilyen felhatalmazást a népszavazáson kap.

- mondta a kormánypárti politikus az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség A mi jövőnk a tét címmel pénteken, Budapesten rendezett tanácskozásán.

Szó van ugyanakkor nemzeti önazonosságtudatról, arról, hogy milyen jövőt, társadalmakat, milyen együttélési formákat képzelnek el Európában, és szó van egy értékvitáról is - mutatott rá Gulyás Gergely, aki hangsúlyozta: közös ügyről, nemzeti ügyről beszélnek, olyan politikai kérdésre kell helyes feleletet adni, amelyben nincsenek párthatárok.

PestiSracok facebook image

Kifejtette: míg az európai választópolgárok nagy többsége nyugaton is a bevándorlási hullám megfékezése, megállítása, a külső határvédelem mellett van, addig azt látták tavaly, hogy az európai politikai elit, a brüsszeli bürokraták az anarchiát ünnepelték, a közösségi jog lábbal tiprását, a schengeni jog semmibe vételét tartották jó európai magatartásnak. Ehhez képest azok voltak a rossz európaiak, akik a nemzetközi egyezményeket betartották.

Magyarország úgy gondolja, nem lehet az Európai Unió mellett érvelni akkor, ha valaki egyidejűleg a közösségi jog lábbal tiprását tartja kívánatosnak - mondta.

Gulyás Gergely szerint aki nem tudja betartani a külső határvédelem területén vállalt kötelezettségét, annak nincs helye a schengeni zónában.

Kitért arra is, közös cél kell, hogy legyen, az unió valamennyi tagállama és Brüsszel is lássa be végre, ha nem tartják be a saját közös normákat, ha úgy gondolják, semmibe lehet venni a közösségi jogot, akkor az unió fennmaradása kerülhet veszélybe.

Az Országgyűlés alelnöke kijelentette: vissza kell térni a jog talajára, ma a helyzet nem úgy áll, hogy az aki, a kvóták, a felső határ nélküli bevándorlás ellen van, az a jó európai.

- idézte fel.

Gulyás Gergely szerint ha elfogadják azt a bizottsági jogszabály-kezdeményezést, ami felső korlát nélkül rendeli el a betelepítési kvótákat, akkor egyértelmű, írásba foglalt meghívó levelet adnak.

A fideszes politikus azt mondta, azért sem lehet Magyarországra küldeni a tavaly illegálisan ideérkezetteket, mert mi voltunk az elsők, akik felhívtuk figyelmet, hogy Európa olyan problémát vásárol be magának ezzel a politikai irányvonallal, amelyet aztán nem lesz képes megoldani. Nem szabad megengedni, hogy azok, akik a bajt okozták, most szétterítsék - rögzítette, kiemelve: a fenyegetés, a veszély óriási. Magyarországnak is vannak integrációs tapasztalatai, és a társadalom hozzáállása összefüggésben van azzal, hogy a cigány közösség integrációja hogyan sikerült az elmúlt évtizedekben, évszázadokban - közölte, hozzátéve: Nyugat-Európában olyan integrációs modelleket látni, amelyeket szeretnének elkerülni.

Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke kiemelte: az október 2-án megszülető döntés a fiatalokra lesz a legnagyobb hatással, nekik kell legtovább élniük a következményeivel. Arról döntenek jövő vasárnap, hogy milyen Magyarországon szeretnének élni, 5-10, illetve 10-20-30 év múlva, mennyire változzon meg a mindennapi élet és a közvetlen lakókörnyezet.

Hozzátette: Brüsszel már többször becsapta a fiatalokat is, és nem szeretnék a szuverenitásukat feladni. Mint mondta, a magyar fiatalok jövőjére veszélyes a kötelező betelepítési kvóta.

Forrás: MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.