Pesti Srácok

Hazajárnak nyaralni Németország menekültjei

Hazajárnak nyaralni Németország menekültjei

Egy német lap kutatása szerint sok Németországban menekültként nyilvántartott személy utazik haza nyaralni például Szíriába, Afganisztánba, vagy Libanonba. A kutatás szerint ezek az emberek a befogadóországban nagyrészt munkanélküliként vannak számontartva, segélyt is kapnak.

A német munkaügyi hivatal is elismeri, vannak olyan esetek, amikor a menekültként számon tartott személyek hosszabb, vagy rövidebb időre hazautaznak nyaralni – írja a Mandiner.hu a Die Welt am Sonntag egy kutatására hivatkozva. A lap olyan személyeket kérdezett, akiknek már elfogadták a menedékkérelmét, és munkanélküliként, vagy szabadságukat erre felhasználva hazautaznak. A menekültek rendszerint visszatérnek a befogadóországba. A német munkaügyi hivatal bár megerősítette a híreket, de hozzátették, nincsenek bővebb információik a kérdésben.

A munkaügyi hivatal szóvivője elmondta azt is, a menekültek a Hartz IV néven elhíresült segélyt kapják, aminek az alapösszege 400 euró, amely az eltartott gyermekek után növekszik. A segélyben részesülők évi 21 napra hagyhatják el az országot anélkül, hogy felfüggesztenék a segély folyósítását. Elutazásuk előtt csak annak várható időtartamát kell bejelenteniük.

A német belügyminisztérium szóvivője a német lap megkeresésére elmondta, az állítólagos üldöző országba való visszatérés nyaralási célból annak jele lehet, hogy valójában nem üldözik az illetőt, és az eset egyedi vizsgálata alapján a menekültstátusz visszavonásához is vezethet. A szóvivő ugyanakkor hozzátette, egyes esetekben családi okok – betegség, haláleset - miatt utaznak haza a származási országba.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: mandiner.huFotó: macleans.ca; a kép illusztráció

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.