menekült
Két emberrel végzett, ötöt megsebesített Franciaországban egy szudáni menekült
Vizsgálatot indított a párizsi terrorellenes ügyészség szombat este a délkelet-franciaországi Romans-sur-Isere városban délelőtt elkövetett késelés ügyében, amelynek során két embert meghalt, további öt pedig megsebesült. A gyanúsított Abdallah A.-O, egy 1987-ben született szudáni menekült, 2017. június 29-én kapott menekültstátuszt, júliusban pedig tíz évre szóló tartózkodási engedélyt Franciaországban.ENSZ: Több, mint 22 ezer szíriai menekült tért haza Jordániából az idén
Több, mint 22 ezer szíriai menekült tért haza az idén Jordániából – jelentette csütörtökön az EFE spanyol hírügynökség az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legutóbbi adataira hivatkozva. A jordániai hatóságok becslései szerint körülbelül 1,3 millió szíriai él a királyságban, de sokan közülük nem rendelkeznek menekültstátusszal, nem a menekülttáborokban élnek.Mindeközben Moriában
A Leszbosz szigetén fekvő moriai táborból több ezer menedékkérelmet adtak már be Európába. A brüsszeli elit minden követ megmozgat, hogy a bevándorlók áramlását szabályossá és szervezetté tegye. Vízumok, kvóták, mentőhajók az egyik oldalon, gyilkosságok, lopás, erőszak a másikon. A moriai tábor mérlege ez, és még csak nem is a bevándorlásellenes kormányok vagy politikusok, hanem maguk az ott élők szerint.Hazátlanok
1988. augusztus 18-a. A családnak senki nem mert szólni a szökésről, ha ugyanis kiderül, mire készülnek, a határőrök úgy megverik őket, hogy egy életre megnyomorodnak. A faluban sokszor hallották az elfogott határsértők körüli kiabálást és a borzasztó kínzás hangjait. Jól tudták azt is, hogy ha mégis sikerül, szüleiket napokig faggatják majd. Jobb, ha nem tudnak semmiről, így nem kell majd hazudniuk.Civilek a menekültek megsegítésére költenék a diktátorok befagyasztott vagyonát
A menekültek megsegítésére kellene fordítani a diktátorok szankciók által befagyasztott vagyonát - javasolta a Lloyd Axworthy volt kanadai külügyminiszter vezette Menekültügyi Világtanács (WRC) nevű civil szervezet csütörtökön az ENSZ-nek.Már gyilkoltak, raboltak és erőszakoltak is a hazánkba befogadott „menekültek”
Egy gyilkosságot, két nemi erőszakot és egy rablást is elkövettek Magyarországon a hazánk által menekültként és oltalmazottként befogadott migránsok 2016 óta – derült ki a portálunk által a rendőrségtől kikért statisztikai adatokból. Miközben a balliberális sajtó az egész országot megrázó kebabozóbeli nemi erőszakot is arra használta föl, hogy a magyar embereket ostorozza és a migránsokat mentegesse, lapunk az elmúlt két év statisztikái alapján kiszámolta: egy magyarországi menekült nemi erőszakot ötvenszer, gyilkosságot pedig 62,5-szer nagyobb eséllyel követ el, mint egy magyar ember...Ajánljuk még