Pesti Srácok

Az ENSZ aktivistái akadályozzák a szíriai menekültek hazatérését Libanonból

Az ENSZ aktivistái akadályozzák a szíriai menekültek hazatérését Libanonból

Libanon felfüggesztette a tartózkodási engedélyek megadását az UNHCR dolgozói számára, mivel indoklásuk szerint a szervezet munkatárai félelmet gerjesztenek a menekültek között, s így akadályozza a szíriai menekültek hazatérését. Libanon több mint egymillió szíriai menekültet fogadott be, akik immár az összlakosság mintegy negyedét teszi ki. Az országban attól is tartanak, hogy a szunnita muszlim szíriaiak túlzott mértékű beáramlása megváltoztathatja az ország vallási összetételét, különösen a síita muszlimok és a keresztények "rovására".

Gibran Bászil libanoni külügyminiszter utasította országa hatóságait, hogy függesszék fel a tartózkodási engedélyek megadását az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) a dolgozói számára - közölte a tárcavezető hivatala pénteken. Bászil a Reuters hírügynökséghez eljuttatott közleményben azzal vádolta a világszervezet főbiztosságát, hogy "félelmet gerjeszt bizonyos rémületet kiváltó kérdések feltevésével", s így akadályozza a szíriai menekültek hazatérését. A külügyminiszter szerint az UNHCR munkatársai többek között olyan kérdéseket tettek fel a menekülteknek, miszerint hazatérésük esetén tartanak-e a katonai besorozástól, biztonsági problémáktól, rossz lakhatási és életkörülményektől. Mint mondta, mindez elriasztja a szíriaiakat attól, hogy visszatérjenek. A tárcavezető hozzátette, további intézkedéseket is fontolgatnak az UNHCR ellen. Az UNHCR szerint Bejrúttól eddig nem kaptak hivatalos értesítést az intézkedésről.

Libanon több mint egymillió szíriai menekültet fogadott be, akik immár az összlakosság mintegy negyedét teszi ki. Bejrút ismételten hangsúlyozta, hogy nem képes megbirkózni a szíriai menekültáradattal, amely túlterheli az ország közszolgáltatásainak rendszerét és gazdaságát. Megfigyelők szerint a menekültek hosszú távú jelenléte azért is különösen érzékeny pont Libanon számára, mert sokan attól tartanak, hogy a szunnita muszlim szíriaiak túlzott mértékű beáramlása megváltoztathatja az ország vallási összetételét, különösen a síita muszlimok és a keresztények "rovására". A damaszkuszi rezsim térnyerését látva a 2011 óta tartó polgárháborúban Michel Aun libanoni államfő országa más vezetővel újfent felszólította a szíriai menekülteket, hogy térjenek vissza hazájuk "biztonságos térségeibe".

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.