Pesti Srácok

Két emberrel végzett, ötöt megsebesített Franciaországban egy szudáni menekült

Két emberrel végzett, ötöt megsebesített Franciaországban egy szudáni menekült

Vizsgálatot indított a párizsi terrorellenes ügyészség szombat este a délkelet-franciaországi Romans-sur-Isere városban délelőtt elkövetett késelés ügyében, amelynek során két embert meghalt, további öt pedig megsebesült. A gyanúsított Abdallah A.-O, egy 1987-ben született szudáni menekült, 2017. június 29-én kapott menekültstátuszt, júliusban pedig tíz évre szóló tartózkodási engedélyt Franciaországban.

A vádhatóság közleménye szerint az első vizsgálatok azt mutatták, hogy a helyszínen őrizetbe vett feltételezett elkövető, "a közrend szándékos súlyos megzavarása vagy pedig terrorizmus céljával". A gyanúsítottnak korábban nem volt dolga a rendőrséggel, és nem szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában sem.

- közölte az ügyészség.

PestiSracok facebook image

Feltételezhető, hogy a kéziratot a szudáni gyanúsított írta.


Christophe Castaner belügyminiszter délután a helyszínre látogatott, ahol feltételezhető terrortámadásról beszélt. Emmanuel Macron államfő a Twitteren gyalázatosnak minősített a támadást, és jelezte, hogy annak minden részletére fényt fognak deríteni a hatóságok, valamint együttérzését fejezte ki a támadás áldozatainak hozzátartozóival és sebesültjeivel.


A szudáni férfi szombat délelőtt 11 óra előtt a 35 ezer lakosú kisváros központi részén - ahol lakik - először egy dohányboltban támadta meg a tulajdonost, majd a hentesboltban, végül az utcán támadott meg embereket. A rendőrség valamivel dél előtt fogta el.

- mondta a francia hírügynökségnek David Olivier Reverdy, az egyik rendőri szakszervezet képviselője.

- közölte az ügyészség.

- közölték rendőrségi források.


Franciaországban az elmúlt négy évben 256-an haltak meg iszlamista merényletekben. Tavaly három késes támadást nyilvánítottak terrorcselekménynek a hatóságok, idén ez volt a második késelés, amely miatt a terrorellenes ügyészség vizsgálatot indított.

Forrás: MTI/fotó:MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.