Pesti Srácok

Hillary Clinton betegsége a fő téma az USA-ban

null

Azonnal kezdjenek egyeztetni Hillary Clinton elnökjelölt lehetséges utódjáról a Demokrata Párt vezető politikusai és Barack Obama amerikai elnök – fejtette ki a Demokrata Párt egyik volt vezetője egy interjúban.

Don Fowler, a Demokrata Párt Országos Bizottságának (a párt vezető szervének) volt elnöke a Politico című lapnak adott hétfő esti interjújában szorgalmazta a „vészforgatókönyvet”. Fowler – aki 1995 és 1997 között volt pártelnök – bízik ugyan az általa már 2008-ban, Obamával szemben is támogatott Clinton felépülésében, de szerinte minden eshetőségre fel kell készülni, arra is, ha egészségi állapota miatt Hillary Clintonnak vissza kellene vonulnia. A Politicónak leszögezte: a Demokrata Párt hibát követne el, ha nem lenne vészforgatókönyve, és emlékeztetett, hogy nem példátlan a jelöltcsere. 1972-ben a demokraták akkori elnökjelöltje, George McGovern alelnökjelöltjét, Thomas Eagletont cserélték le, mert olyan súlyos depresszióval küszködött, hogy elektrosokkos kezelésekre szorult. Eagleton helyett a pártvezetés Sargent Shrivert – John Kennedy elnök egyik húgának férjét – jelölte.

Fowler szerint ma már más időket élünk, és míg az akkori csere viszonylag könnyen és nyugalmasan zajlott, addig ma Hillary Clinton utódjának megtalálása párton belüli harcokhoz vezethet. Joe Biden alelnök híveinek és Bernie Sanders nagyszámú támogatójának erőteljes lobbizása – mutatott rá Fowler – meggyöngítené a pártot, ezért az említett politikusoknak egyhangúlag kell dönteniük. „Az elnöknek, a párt képviselőinek és szenátorainak, valamint a párt vezető személyiségeinek körültekintő és egységes erőfeszítésére van szükség.”

PestiSracok facebook image

Sem a Clinton-kampány, sem a Demokrata Párt részéről nem reagált még senki Don Fowler szavaira. Hillary Clinton hétfőn este a CNN-nek élőben adott telefoninterjút chappaquai villájából, és azt mondta, máris sokkal jobban érzi magát. Kampányának szóvivője, Brian Fallon, az egyik interjújában – szintén hétfőn este – arról beszélt, hogy Clinton a hét közepén visszatér a kampányba és „olyan agresszív lesz, mint mindig”.

Közben jogászok és politológusok elemzik, hogy mi a menete annak, ha egy párt valamilyen oknál fogva új elnökjelöltet állít. Andrew Napolitano bíró és Larry Sabato, a Virginia Egyetem politológus professzora a Fox televízióban kifejtette, hogy a Demokrata Párt Országos Bizottságának jogában áll új jelöltet állítani, ehhez a pártelnöknek össze kell hívnia a párt 104 tagú vezetőségét. A vezetőség tagjainak szavazatai alapján azután az egyszerű többséget kapott politikus váltja az eddigi elnökjelöltet. Ez egyébként elég időigényes folyamat, és a november 8-ig hátralévő pár hét nem is elegendő rá. Az elnökválasztás időpontjának megváltoztatására – elhalasztására – pedig még nem volt példa, bár elvileg arra is lenne lehetőség.

A szakértők egyike – de a volt pártelnök, Don Fowler – sem vetette fel Tim Kaine alelnökjelölt esetleges elnökjelöltségét. Hillary Clinton a nyilvánosságra került információk szerint már háromszor is küszködött vérrögökkel: először 1998-ban, majd 2009-ben, és harmadszor pedig a 2012-ben történt elesése után. Orvosi jelentése szerint a lábában mélyvénás trombózisa is volt.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.