Pesti Srácok

Juhász Péter fanok állnak G. Fodor megverése mögött?

Juhász Péter fanok állnak G. Fodor megverése mögött?

Juhász Péter elvakult híve verte meg G.Fodor Gábort – írja a Ripost. A portál azt írja, miután az elkövet megverte a 888.hu főszerkesztőjét, nyomban diadalittas posztokkal ünnepelte meg tettét a Facebookon. A cikk egyébként egy másik érdekes momentumra is felhívja a figyelmet.

A Századvég Alapítvány elnök-helyettesét múlt pénteken verték meg az óbudai Eurocenter felső parkolójában. Az elkövető először szidalmazni kezdte G. Fodort, majd politikai nézeteire, a megjelent cikkekre, és Orbán Viktorra tett obszcén kifejezéseket, végül hátulról fejbe verte az újságírót. A portál szerint a támadó nem volt egyedül. Állítólag volt még valaki az "agyontetovált óriással", de az illető nem szólt bele az eseményekbe, csak szótlanul figyelte a történéseket. Valószínűleg ő lehetett a szemtanú - teszi hozzá a cikk.

Az újságíró megverése után a rendőrség által beazonosított tettes máris ünnepelt a Facebookon! A fiával együtt gyalázták G. Fodort, miközben lájkolták, posztolták Juhász Péter rágalmazó posztjait. A kommentelés azután is folytatódott, hogy a rendőrség elkapta a a támadással gyanúsított férfit. A Ripost azt írja a verőlegény fia folytatta az elkezdett munkát.

g-fodor-megveroje
A képen G. Fodor Gábor támadója és annak fia látható. A fotót a Ripost közölte.
PestiSracok facebook image

A Ripost kitér egy momentumra. Azt írják, hamarabb értesült a HVG az atrocitásról, minthogy G. Fodor besétálhatott volna a rendőrségre.

A főszerkesztő visszaérve az irodájába, meglepődve látta, hogy már tizenhétszer hívták egyetlen számról. Visszahívta a számot, a telefont pedig a hvg.hu újságírónője W. Judit vette fel. Annyit kért G. Fodortól, hogy erősítse meg a verés tényét. Mire a főszerkesztő annyit, közölt, "Nem nyilatkozom!" - majd bontotta a vonalat.

Röviddel ezután mégis megjelent a cikk a hvg.hu-n, a Századvég Alapítvány munkatársának, a 888.hu főszerkesztőjének megveréséről. Pedig a megvert G. Fodor Gábor még el sem indult a rendőrségre a verésnek pedig nem volt más szemtanúja csupán a Századvég Alapítvány munkatársának kollégái és a támadó kísérője.

A teljes cikket itt találja!

Forrás: Ripost

Fotó:

Földházi Árpád

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.