Pesti Srácok

Kilépett a szocialista pártból egy budapesti polgármester, az MSZP meg nem szólt senkinek

Kilépett a szocialista pártból egy budapesti polgármester, az MSZP meg nem szólt senkinek

A Magyar Idők megírta, hogy Szabados Ákos, aki 1998 óta Pesterzsébet polgármestere, kilépett a pártból. Kiderült azonban, hogy a politikus, aki MSZP-s parlamenti képviselő is volt, de aztán 2009-ben maga mondott le a mandátumáról, már december óta nem tagja a pártnak, az MSZP azonban nem tette ezt közzé.

A Magyar Idők értesülését a polgármester is megerősítette, a lap azonban azt nem írta meg, hogy Szabados Ákos már tavaly kilépett az MSZP-ből, 2015 decemberében kapta meg erről a hivatalos papírt - mondta az Indexnek Hiller István, aki az MSZP helyi parlamenti képviselője.

Hiller szerint szó sincs megromlott viszonyról, és ha a polgármester 2019-ben függetlenként indulni szeretne a pesterzsébeti polgármesterségért, akkor megkapja az MSZP támogatását. Ezt a kijelentést megerősítette az Indexnek Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, aki azt mondta, hogy "töretlen a bizalom", és Szabados a következő választáson is megkaphatja a szocialisták támogatását.

PestiSracok facebook image

Szabados Ákos 1994-ben lett önkormányzati képviselő, rá egy évvel pedig alpolgármester Pesterzsébeten. Először 1998-ban választották polgármesterré, azóta mindig újraválasztották. 2002–2009 között MSZP-s országgyűlési képviselő is volt, 2002-ben és 2006-ban az MSZP budapesti területi listájáról került be a törvényhozásba. A parlamenti mandátumáról 2009. április 6-án lemondott, a polgármesteri tisztséget viszont megtartotta, és a kerületben 2014-ben a parlamenti választásokon is tudott győzni az MSZP, Hiller Istvánt itt választották meg egyéni képviselőnek.

Szabados mostani kilépése után már csak két kerületet vezet MSZP-s polgármester: a XIII., illetve a XIX. kerületet.

Forrás: Index

Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.