Pesti Srácok

Szijjártó szerint komolytalan figura a luxemburgi külügyminiszter, aki kizáratná Magyarországot az EU-ból

null

A magyar embereknek joguk van elmondani a véleményüket, és nekik van csak joguk eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra, hogy Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Die Welt német lapnak adott interjújában elmondta, ki kéne zárni Magyarországot az Európai Unióból.

A magyar külügyminiszter Jean Asselborn azon állításaira válaszolt, hogy a menekültekkel Magyarországon „szinte rosszabbul bánnak, mint a vadállatokkal”, és Magyarországot ki kellene zárni az Európai Unióból. Asselborn annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország „kerítést épít háborús menekültek ellen”, megsérti a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét, ezért a kizárása az egyetlen lehetőség a közösség értékeinek és összetartásának megőrzésére. Egyúttal fájlalta, hogy ezt nem lehet a tagállamok egyszerű többségének a döntésével meglépni, hanem az összes tagállam beleegyezése kellene hozzá.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „eddig is tudtuk, hogy Jean Asselborn komolytalan figura”, látszik, hogy csak néhány kilométerre lakik Brüsszeltől, „kioktató, nagyképű, frusztrált”. Magyarországot akarja kizárni az EU-ból, de „magát már régen kizárta a komolyan vehető politikusok közül” – vélekedett. Hozzátette: „rendes nihilistaként” fáradságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán.

PestiSracok facebook image

A külügyminiszter hangsúlyozta: ezzel szemben Magyarország történelme során mindig Európát védte, és most is ezt teszi. A magyar emberek október 2-án véleményt mondanak az illegális bevándorlásról, a brüsszeli kvótacsomagról és „a Jean Asselborn típusú figurákról” – közölte, megjegyezve: ez a jogállam. Kiemelte, hogy a magyaroknak joguk van elmondani a véleményüket, és csak nekik van joguk eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni és kikkel nem. Ezt a jogot sem a brüsszeli bürokraták, sem a luxemburgi külügyminiszter nem veheti el – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter szerint ugyan kissé furcsa, hogy az „adóoptimalizálás” hazájából érkező Jean Asselborn és a szintén luxemburgi Jean-Claude Juncker beszél közös teherviselésről, „de értjük, hogy ez mit jelent: mások hibáiért viselje a terheket Magyarország”. A magyar kormány ezt visszautasítja, a magyarok pedig október 2-án elmondják a véleményüket – áll a külügyminiszter közleményében.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.