Pesti Srácok

Orbánt a Voldemort-ügyről is kérdezték: "Mindenki maga vállaljon felelősséget a tetteiért"

Orbánt a Voldemort-ügyről is kérdezték: "Mindenki maga vállaljon felelősséget a tetteiért"

A PestiSrácok.hu jelen lévő képviselőktől úgy értesült, különösebb izgalmak nélkül ér véget a Fidesz-KDNP-frakciók balatonfüredi háromnapos értekezlete. Orbán Viktor még a tegnapelőtti nyitó vacsorán megtartotta a szokásos beszédét, majd a szintén hagyományos kibeszélőshow-ra is sor került, azaz a képviselők bátran és kendőzetlenül elmondhatták aggályaikat és feltehették kérdéseiket a kormányfőnek. Érintőlegesen a Mengyi Roland tiszaújvárosi képviselővel hírbe hozott kenőpénzbotrány is szóba került, amelyet a 168 Óra keresztelt el "Voldemort-ügynek".

Valóban a migráció és az október 2-i népszavazásra való felkészülés volt a frakcióértekezlet fő témája - vontuk le a következtetést több névtelenséget kérő képviselő megkérdezése után. A Magyarországra nehezedő bevándorlási hullám témája és a kényszerbetelepítésről szóló népszavazás kampánya ugyanakkor avval az éllel került terítékre, hogy amelyik választókörzetben gyenge lesz a részvételi arány, annak vezetője, képviselője nemigen számíthat a 2018-as újraindítására. Ez egyébként a nyár végi választókerületi elnöki ülésen is szóba került már.

A szerda esti vacsora során, a miniszterelnöki, pártelnöki beszéd után kezdődő nyilvános beszélgetésen a megszokottnál kevesebb kritika hangzott el. Az egyik, több képviselő által is felvetett probléma a Fidesz-KDNP elgépiesedése, az elvi politizálással szemben a hatalomtechnikai szempontok túlzott felerősödése volt. Úgy tudjuk, maga Orbán Viktor is elismerte, hogy az elvekről többet kell beszélni, a politikai közösség összekovácsolásával is többet kell foglalkozni, bár szerinte fel sem merült, hogy a Fidesz-KDNP szakított volna a 2010-óta folyó kormányzás alapvető politikai elveivel.

Az elmúlt hetekben - mint a PestiSrácok.hu tudósításaiból is kiderült - két képviselővel szemben merült fel a visszaélések vádja. Közülük a Buda-Cash-ügyben meglehetősen odakozmált Bánki Erik esete a beszélgetésen nem vetődött fel, de volt olyan képviselő, aki rákérdezett Orbán Viktornál a Voldemort-ügynek keresztelt bűneset következményeire, felvetve, hogy Mengyi Roland megtarthatja-e képviselői posztját. Orbán Viktor erre hangsúlyozta, hogy ő, vagy a párt senkit nem fog megvédeni, aki valóban gyanús ügybe keveredett, de az ártatlanság vélelme alapján addig nem is ítélik el az illetőt, amíg nincsenek kézzel fogható bizonyítékok. - Mindenkinek saját magáért, a saját tetteiért kell felelősséget vállalnia - felelte értesülésünk szerint a kormányfő.

PestiSracok facebook image

Adónyomozásba buktak bele a Voldemort-ügy vállalkozói

Közben a PestiSrácok.hu más forrásból úgy értesült: a Voldemort-ügy egy amúgy is folyamatban lévő adóhatósági vizsgálat során bukott ki, amikor a lehallgatott beszélgetések sorában a Mengyi Roland állítólagos fedőnevét is gyakran hangoztató pályázati ügyek, az avval összefüggő kenőpénzek szóba kerültek. Forrásunk egyébként az őrizetbe vett vállalkozók kirendelt védőügyvédjét gyanítja a sajtókiszivárogtatás mögött. Azt ugyanakkor informátorunk is hangoztatta, hogy bár a beszélgetések során többször elhangzik Mengyi Roland neve, a bizonyítékok inkább a bűnügybe már korábban belekeveredett gyanúsítottak ellen szólnak.

PESTISRÁCOK.HU - A vezető képet Mengyi Rolandról a Népszabadság adta közre.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.