Pesti Srácok

Összerúgta a port Obama és Duterte a kábítószerek miatt

Összerúgta a port Obama és Duterte a kábítószerek miatt

Barack Obama amerikai államfő lemondta az őt sértegető Fülöp-szigeteki elnökkel tervezett találkozóját a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetőinek laoszi csúcsértekezletén. Az Obama-Duterte találkozót kedden tartották volna. A szókimondó Rodrigo Duterte azonban Laoszba indulása előtt hétfőn trágár szavakkal („“Son of a B*tch!”) illette Obamát, és figyelmeztette, hogy ne merje megkérdőjelezni a kábítószer ellen hirdetett háborúját.

A Fülöp-szigetek elnökét nemzetközi bírálatok sokasága éri amiatt, hogy júniusi beiktatása óta több ezer ember került őrizetbe kábítószerrel kapcsolatos tevékenység miatt, valamint 2400 ember vesztette életét. Ezeknek a haláleseteknek csak kevesebb mint a felével tudnak a hatóságok elszámolni. Duterte azonban közölte, hogy nem zavartatja magát a nemzetközi bírálatok miatt, és folytatja hadjáratát.

Az amerikai elnök korábban azt mondta: tisztában van a kábítószer-kereskedelem elleni harc jelentőségével, de a jogállamiság keretein belül kell annak maradnia. Miután Obama értesült a filippínó politikus sértő szavairól, elmondása szerint megbízta munkatársait, hogy vizsgálják meg, ilyen körülmények között van-e lehetőség érdemi párbeszédre Duterte elnökkel.

PestiSracok facebook image

Duterte már korábban is bizonyította, hogy nem finomkodik a szavakkal: gyalázta már Ferenc pápát vagy éppen Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt is. Az amerikai elnök hétfőn a késő esti órákban érkezett a laoszi fővárosba, Vientiánba, ahol az ASEAN országainak háromnapos csúcsértekezletét tartják. A csúcstalálkozó kezdetén - a Fehér Ház szerint - az elnök beszédet mond a vietnami háború idején Laoszban is végrehajtott amerikai bombázásokról, bár arról nem szól a Fehér Ház előrejelzése, hogy Obama esetleg bocsánatot kér-e mindezért.

Forrás: MTI

Fotó: libertyviral.com

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.