Pesti Srácok

Pucilowski atya: nem rossz ötlet a cölibátus önkéntessé tétele

Pucilowski atya: nem rossz ötlet a cölibátus önkéntessé tétele

A Magyar Nemzet Józef Pucilowski lengyel-magyar származású Domonkos-rendi atyával készített interjút, melyben a szerzetes nyilatkozott többek között a magyar-lengyel egyház különbségeiről, a cölibátus esetleges választhatóvá tételéről, és az egyház politikai tevékenységéről.

Józef Pucilowski szerint "Lengyelországban, bármilyen bizarrnak hat is, a teokratikus uralom kialakulása valódi fenyegetés." Ezt azzal indokolja, hogy a püspökök ma már nem szokták kommentálni a kormányzati túlkapásokat, vagy a morálisan megkérdőjelezhető lépéseket, pedig korábban ezt rendszeresen megtették. Csupán a dicséret hangjait hallják tőlük a lengyel hívők, a köszönet és a hála jeleivel találkozhatnak.

Az egyház persze nem tud teljesen elhatárolódni a politikától, hiszen sokan tőlük várják az útmutatást. A szerzetes szerint az egyház "helyezze előtérbe az erkölcsi kérdéseket, a tízparancsolat, az evangélium alapján mondjon bírálatot, s mutasson utat az embereknek."

PestiSracok facebook image

Az atya korábban azt nyilatkozta, hogy bár a lengyel hierarchia sincs feltétlenül a helyzet magaslatán, de még mindig jobb állapotban van, mint a magyar. "Azzal szembesülhettem, hogy a püspök atyák egy része például milyen keményen beszél a menekültek ellen. Az eseményeket a török hódoltság kezdetéhez hasonlították." Lengyelországban ilyen nincsen, talán azért sem, mert nem rég járt ott Ferenc pápa, akinek véleménye közismert, és "nyíltan senki sem fog szembemenni a szentatyával".

József atya félig magyar származású, hosszabb ideig dolgozott Magyarországon. Azt a kérdést, hogy milyen különbséget lát a magyar és a lengyel egyház között, nehézként jellemezte, mivel nem szeretne megbántani senkit. "Tapasztalatom szerint a lengyel egyház nyitottabb, mint a magyar. A papok felkészültebbek, és ez sokszor hivatásuk gyakorlásán is meglátszik. Nem akarok igazságtalan lenni: Magyarországon az egyre nagyobb paphiány miatt nem tudják megoldani például, hogy egy pap ne mondjon vasárnaponként tíz misét." A lengyel egyház sem tökéletes azonban, Pucilowski szerint a lengyelek sokszor úgy viselkednek, mintha II. János Pál pápa uralkodna még, "s kis túlzással a miénk volna a Vatikán. Túl büszkék, túl gőgösek vagyunk."

A cölibátus önkéntessé tételét nem tartja rossz ötletnek, neki, mint szerzetesnek azonban a cölibátus mindenképp kötelező. A pravoszlávoknál, a görögkatolikusoknál a nősülés, a papi családalapítás régóta bevált intézmény. "Úgy vélem én is, döntse el a végzős szeminarista, hogy meg akar-e nősülni vagy nem. Ezt persze Lengyelországban egyelőre lehetetlen lenne bevezetni. Képzelje el, mi lenne nálunk, ha hirtelenjében harmincezer pap megnősülne." Az atya szerint megfelelő megoldást kell találni, mégpedig olyat, ami a kötelező cölibátus feloldása esetén nem okozhatna nagyobb zavarokat, botrányt. "Fontos, hogy ne viselkedjünk úgy, mintha a cölibátus szentség lenne."

A teljes interjút itt olvashatják.

Forrás: mno.hu, Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.