Pesti Srácok

Rétvári: a humanitárius mellett a biztonsági szempont nagyon fontos

Rétvári: a humanitárius mellett a biztonsági szempont nagyon fontos

A humanitárius és a biztonsági szempont egyaránt fontos a bevándorlási válság kezelésében - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy, a kormany.hu oldalon pénteken megjelent videóban. Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy Magyarország több karitatív szervezettel szorosan együttműködve segített azokon az embereken, akik már úton voltak és Magyarország határához értek.

Rétvári Bence a Lásd meg az embert! címmel meghirdetett budapesti civil demonstrációra reagálva azt mondta: a migránsok jó része valóban áldozat, akinek támogatást kell nyújtani. Magyarország alapelve ugyanakkor az, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell azokba az országokba vinni, amelyekből a migránsok útnak indulnak. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország több olyan nemzetközi akcióban is részt vesz, amely a szülőföldjükön akar segíteni a nehéz sorsú embereknek. Egyebek mellett hárommillió eurós (több mint kilencszázmillió forintos) felajánlást tett az európai uniós szíriai krízisalapba, amelyből iskolákat, egészségügyi intézményeket építenek újra. Ez megegyezik Franciaország és Belgium felajánlási szintjével, és nem marad el sokkal Németországétól sem - tette hozzá.

- nyilatkozta Rétvári Bence. Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy Magyarország több karitatív szervezettel szorosan együttműködve segített azokon az embereken, akik már úton voltak és Magyarország határához értek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megállapította, hogy a magyar ellátás humánus és szakszerű volt - tette hozzá. Tavaly Magyarország kétszázmillió forinttal támogatott három, határ mentén működő humanitárius szervezetet, míg idén már ötnek adott kétszázötvenmillió forintot, hogy emberséges körülményeket teremtsenek - mondta Rétvári Bence. Ugyanakkor nem vitatható, hogy a bevándorlási válságnak óriási biztonsági kockázatai vannak - emelte ki, hozzátéve: a humanitárius szempont mellett ezt a biztonsági tényezőt is mindenkinek figyelembe kell vennie.

PestiSracok facebook image

- sorolta. A kötelező betelepítési kvótáról szóló vasárnapi népszavazás tétje, hogy Európát meg tudjuk-e őrizni biztonságos kontinensnek és meg tudjuk-e védeni a magyar családok biztonságát - jelentette ki Rétvári Bence, megjegyezve: a brüsszeli kötelező kvótacsomag nemcsak azokat az embereket osztaná újra, akik békés szándékkal érkeznek, hanem azokat is, akik agresszívek.

PS/MTI, Fotó:Origo

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.