Pesti Srácok

Szereptévesztésben a Magyar Helsinki Bizottság  - Kilép a volt SZDSZ-es képviselő

null

Kilép a Magyar Helsinki Bizottságból Mészáros István László volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, és az október 2-ai kvótaellenes népszavazáson nemmel fog szavazni. Mint mondta, megdöbbentő, hogy egy eredetileg a demokrácia értékei és az állampolgárok jogai mellett elkötelezett szervezet mára odáig jutott, hogy most a demokrácia egyik legfontosabb intézménye, a népszavazás ellen kampányol.

Mészáros István László - aki a '90-es évek eleje óta volt tagja a testületnek - a vigyazo.blog.hu-n adott nyilatkozatában döntését úgy indokolta, több szempontból súlyosan aggályosnak, hitelrontónak és elfogadhatatlannak tartja a Magyar Helsinki Bizottságnak a népszavazás "meghekkeléséről" szóló felhívását.

Mint mondta, megdöbbentő, hogy egy eredetileg a demokrácia értékei és az állampolgárok jogai mellett elkötelezett szervezet mára odáig jutott, hogy most a demokrácia egyik legfontosabb intézménye, a népszavazás ellen kampányol. Azon túl, hogy ez antidemokratikus, gyakorlatilag megkérdőjelezi a polgárok józan ítélőképességét is - fogalmazott az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának korábbi (1990-1998) szabad demokrata alelnöke.

Úgy vélekedett, végzetes szereptévesztés, hogy egy elvileg független, civil jogvédő szervezet ezzel a kampánnyal a pártpolitika mezejére lépett. Innét már senki le nem mossa róla, hogy ténylegesen egy jól körülhatárolható politikai tábor szekerét tolja - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Elfogadhatatlan továbbá - írta -, hogy egy ilyen fajsúlyú állásfoglalásról a szervezet vezetése ki sem kérte a bizottság tagságának véleményét. A tagság feje fölötti döntéshozatal, mint eljárási mód önmagában is antidemokratikus. Ez szintén aláássa a bizottság demokratikus értékek melletti elvi elkötelezettségének hitelét - fejtette ki a volt országgyűlési képviselő.

Mészáros István László azt írta, ő demokrata, nem szereti, ha megkérdezése nélkül döntenek, majd utána hivatkozási pontként használják föl, ezért negyed évszázados tagsági viszonyát megszüntetve kilép a Magyar Helsinki Bizottságból. "Ezt természetesen anélkül teszem, hogy elvitatnám a bizottság múltbeli érdemeit" - jelezte.

Forrás: MTI

Fotó: vigyazo.blog.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.