Pesti Srácok

Szijjártó Péter a biztonságról és energiapolitikáról tárgyalt más európai külügyminiszterekkel

null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szlovéniában, a Bledi Stratégiai Fórumom kétoldalú tárgyalásokat folytatott az európai biztonságról és energiapolitikáról három másik európai uniós külügyminiszterrel.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint Szijjártó Péter Edgars Rinkevics lett külügyminiszterrel egyetértett abban, hogy Európában jelenleg a biztonságot kell első helyre tenni, "az európai politikáknak az kell legyen az elsődleges célja, hogy garantálják az európai emberek biztonságát". Mint írták: a két miniszter egyetértett a külső határok megvédésének fontosságában is. Lettország úgy döntött, kerítést épít Oroszországgal közös határán. A miniszterek továbbá úgy vélték, hogy a kötelező betelepítési kvóta elfogadhatatlan. Lettország támogatja, hogy Magyarország az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (EJT) tagja legyen, Szijjártó Péter pedig bejelentette, hogy a szolidaritás jeleként jövő július és szeptember között 150 magyar katona fog állomásozni a Baltikumban, és 2019-ben újra magyar vadászgépek látják el a Baltikum légtérvédelmét.

Szijjártó Péter Karl Erjavec szlovén külügyminiszterrel jelentős határon átnyúló infrastrukturális fejlesztésekről kötött megállapodást. "Uniós forrásból két új határátkelőhelyet nyitunk, valamint összekötjük villamosenergia hálózatainkat, tovább folytatjuk a kétoldalú tárgyalásokat a koperi kikötő és az oda vezető vasútvonal fejlesztésében" - idézi a közlemény Szijjártó Pétert. Szlovénia ugyanakkor támogatja Magyarország ENSZ EJT tagságát, és egy támogatói állásfoglalást adott ki a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban.

PestiSracok facebook image

Lazar Comanescu román külügyminiszterrel Szijjártó Péter egyetértettek abban, hogy a létező problémákat nem figyelmen kívül hagyva tovább dolgoznak a kétoldalú kapcsolatok lépésről lépésre történő fejlesztésén, tekintettel arra, hogy a magyar vállalatok számára Románia továbbra is a második legnagyobb exportpiac. A két miniszter egyetértett abban is, hogy az enrgiabiztonság továbbra is az egyik legégetőbb probléma Közép-Európában, ezért felgyorsítjuk a román, a bolgár, és a magyar gázvezetékrendszer összekötését szolgáló beruházásokat, amelyről az energiaminiszterek pénteken Budapesten írnak alá megállapodást.

Forrás: MTI

Fotó: Origo; Szabó Gábor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.