Pesti Srácok

Több tiszteletet kért Martin Schulztól Orbán

Több tiszteletet kért Martin Schulztól Orbán

Az uniós vezetők informális pozsonyi megbeszéléseit megelőzően az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzcal tárgyalt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, akit arra kért, hogy adja meg a tiszteletet a magyaroknak.

Orbán Viktor a pozsonyi várba érkezve újságíróknak elmondta, közölte a német szociáldemokrata politikussal: a jövőben ne alkalmazzanak "jogalkotási trükköket", kijátszva a nemzetállamok szuverén döntéseit és akaratát, ahogy tették ezt például a kvótánál, ahol az állam-, illetve kormányfők az önkéntes kvóta mellett döntöttek, és az Európai Parlament az Európa Bizottsággal összejátszva ezt kötelezőre kvótára változtatta.

- húzta alá Orbán Viktor miniszterelnök. Martin Schulz csütörtökön a Spiegel Online-nak adott interjúban arról beszélt, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök elzárkózik a menekültválság közös, európai uniós megoldásától. Az interjúban a német, szociáldemokrata politikus elítélte Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter Magyarország uniós tagságának megvonásáról tett kijelentését, és hangsúlyozta: most a közösség összetartására kell összepontosítani, és nem "provokációkat kell egymás fejéhez vágni nap mint nap".

PestiSracok facebook image

- tette hozzá, és megjegyezte, hogy Orbán Viktor szerinte "nem ócsárolhatja uniós kollégáit". Schulz úgy vélte szolidaritásra van szükség, a menekültpolitika mellett a strukturális alapokkal kapcsolatban is, amelyeknek évek óta jelentős haszonélvezői az olyan tagállamok, mint Magyarország.

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.