Pesti Srácok

Csak az önkéntes kvóták elfogadhatóak

Csak az önkéntes kvóták elfogadhatóak

Csak az önkéntes kvóták elfogadhatóak, és a migráció egy olyan egész Európát kínzó ügy, amelyre megoldást kell találni. Magyarországon létrejött egy új egység, ahol az emberek világosan elmondták, hogy mit akarnak. A kormánynak az a kötelessége, hogy ennek érvényt szerezzen - mondta Orbán Viktor a kvótareferendummal összefüggésben a Kossuth Rádi 180 perc című műsorában péntek reggel. A miniszterelnök a magyar gazdaság versenyképességéről is beszélt.

A miniszterelnök szerint a kormány célja megállapodást kötni a versenyképességről a gazdasági szereplőkkel, Magyarországon magángazdaság van, vagyis a kormány önmagában nem képes jó gazdaságpolitikát csinálni és javítani a versenyképességet, ehhez meg kell egyezni a magángazdaság szereplőivel. A kormány olyan megállapodást akar kötni velük, amelynek fontos eleme a szakképzés iránya, a bérpolitika, az adórendszer, de kulcskérdés a fiatalok jövője, az oktatás is - mutatott rá a miniszterelnök.

Orbán nyitott az ellenzékkel történő kommunikációra

Nyitva az ajtóm minden parlamenti frakcióval rendelkező párt és elnöke előtt - reagált Orbán Viktor az MSZP-vel való esetleges egyeztetésre péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök emellett megjegyezte: 3,3 millió ember akarata mutatott egy irányba a népszavazáson, ami nagyobb támogatás, mint amit Magyarországon párt valaha is kapott, ezért nem győzködök senkit az együttműködésről. Érdemes madártávlatból szemlélni az eseményeket, hogy az önbecsülés a helyére kerüljön. A migráció egész Európát kínzó ügy, amire választ kell találni. Egy népvándorlásról van szó - fűzte hozzá Orbán Viktor. Egyetlen országnak volt akarata, mersze, hogy megkérdezze az emberek véleményét a témáról. Ez az ország Magyarország. Az emberek kifejezték az akaratukat, ennek megfelelően kell lépnie a kormánynak. Ez bizonyítja, hogy Magyarországon magas a demokrácia mércéje.

PestiSracok facebook image

Az alkotmánymódosítás tartalmi ügyeiről a parlamentben vitázunk - hansúlyozta.

Magyarországon létrejött egy új egység, ahol az emberek világosan elmondták, hogy mit akarnak. A kormánynak az a kötelessége, hogy ennek érvényt szerezzen. Az egy bonyolult kérdés, hogy a nemzeti jogok és az EU jogszabályai milyen viszonyban vannak egymással. A magyar álláspont egyértelmű: vannak kérdések, amiket semmilyen külső jogalkotás nem érinthet. Ezek a nemzeti létezésünk alapkérdései. Németország még ennél is határozottabb álláspontot képvisel. Svédország egyetlen forintot/eurót sem ad Magyarországnak - mondta Orbán Viktor.

Csak az önkéntes kvóták elfogadhatóak

A közelgő uniós csúcsról egyelőre nem vették le a kötelező betelepítési kvóták kérdését. Magyarország csak az önkéntes kvótákat tartja elfogadhatónak. A kormányfő reméli, hogy az Európai Bizottság belátja, hogy a miniszterelnökök döntésével szemben nem lehet napirenden tartani a kérdést. A migráció miatt kialakult az a helyzet, hogy a népvándorlás ellen védekező országok hirtelen visszaállították a belső határőrizetet. Ezt november közepéig meg kellene szüntetni. Ennek előfeltétele a külső határok megbízható védelme. Magyarország az üdítő kivétel, ahol stabilan védjük a schengeni határt, de például Olaszországba szabadon bejárnak a menekültek. Felminősítették Magyarországot, ami új helyzetet eredményez. Ez a tény most bekerül a belpolitikai vitákba, mert szeretünk mindenen vitázni. Az ortszág gazdasági lehetőségei köbővültek, erre reagálni kell. A teljes foglalkoztatásra törekszünk, mert munka - és nem segély alapú gazdaságot akarunk. Hat év kemény munkájával sikerült elérni, hogy az emberek munkából és ne segélyekből éljenek. 660-670 ezer körül lehetünk abból az egymillió munkahelyből, amit annak idején megígértem.

Forrás: Origo

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.