Pesti Srácok

A DK-nak köszönhető, hogy Orbán nem tudta átverni az országot?

A DK-nak köszönhető, hogy Orbán nem tudta átverni az országot?

A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke szerint az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatával Orbán Viktor miniszterelnök nem megvédte, hanem átverte Magyarországot. Molnár Csaba a javaslatot minősítve úgy fogalmazott, az „olyan lett, mint a vőlegény a nászéjszakán szerszám nélkül".

Az EP-képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írja, Orbán Viktor megpróbálta átverni Magyarországot az október 2-i népszavazáson, de ez a DK bojkottjának és ellenzék összefogásának köszönhetően nem sikerült. A mostani alaptörvény módosításával azokat veri át, akik akkor hittek neki, a kormányfő a népszavazás előtt elárulta Magyarországot, most pedig elárulta a jobboldalt - jelentette ki.

- összegezte a politikus.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn terjesztette be az Országgyűlésnek az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatát, amely tiltaná külföldiek Magyarországra telepítését az erre vonatkozó hatályos magyar eljárásrend megkerülésével - derül ki a parlament honlapjáról. A változtatás értelmében bekerül az alaptörvénybe, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Idegen állampolgár - amelybe az Európai Gazdasági Térség polgárai nem tartoznak bele - Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.

Az öt cikkből álló változtatás módosítja a többi közt a Nemzeti hitvallást, kimondva,

Az előterjesztés azt is tartalmazza, hogy Magyarország uniós tagállamként való részvétele érdekében a közös hatáskörgyakorlásnak összhangban kell állnia az alaptörvényben foglalat alapvető jogokkal és szabadságokkal, és az nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.

Forrás: MTIFotó: hirado.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.