Pesti Srácok

Egy szlovák ellenzéki párt csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét

Egy szlovák ellenzéki párt csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítványt a magyarországi kvótareferendum kapcsán hétfőn jelentette be.

A magyarországi kvótareferendum eredménye jó, és az egyértelműen megerősítette, hogy a szavazók csaknem száz százaléka elutasítja a betelepítésről szóló kvótákat - jelentette ki Boris Kollár a Család vagyunk mozgalom vezetője a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva. Rámutatott: a népszavazások érvényességi küszöbe egyaránt magas Magyarországon és Szlovákiában - Szlovákiában szintén 50 százalék -, ezért pártja már hamarosan egy olyan javaslatot terjeszt a pozsonyi törvényhozás elé, amely az érvényességi küszöb 30 százalékra való csökkentését célozza.

A vasárnapi kvótareferendum eredményére hétfőn több szlovákiai politikai párt is reagált.

PestiSracok facebook image

A Magyar Közösség Pártja (MKP) közleményében azt írta: örömmel vették tudomásul, hogy a magyar állampolgárok közül sokan éltek szavazati jogukkal, és részt vettek a demokrácia egyik alappillérének számító népszavazáson. "Bízunk abban, hogy Magyarország továbbra is képes lesz ellátni nemzetközi szerződésekből fakadó kötelességét, és a jövőben is megvédi saját és Európa határát az illegális határátlépőkkel szemben"- olvasható az MKP állásfoglalásában.

Nem szabad alulértékelni a kvótareferendum eredményét - jelentette ki Richard Sulík, a pozsonyi törvényhozás legerősebb ellenzéki pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) elnöke. Az illegális bevándorlást és a brüsszeli betelepítési kvótákat korábban többször élesen bíráló politikus hangsúlyozta: bár az érvényes szavazatok aránya 40 százalék volt, ám a voksolók csaknem mindegyike elutasította a betelepítési kvótákat. Bizonyára azok nagy része is hasonló véleményen van, akik nem mentek el szavazni - vélekedett Sulík, aki szerint a szavazók részvételi aránya magasabb lehetett volna, ha például akkor tartják a voksolást, amikor (idén tavasszal) Brüsszel javaslatot tett arra, hogy a betelepítést elutasító országok, 250 ezer eurót szankciót fizessenek minden be nem fogadott menedékkérő után.

Andrej Danko, a szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) az elnöke a népszavazás eredményéről azt mondta: annak üzenete nyilvánvalóan az, hogy az emberek a mi régiónkban nem értenek egyet a menedékkérők automatikus befogadásával.

Szlovákiában az ország történetében eddig nyolc alkalommal rendeztek népszavazást különböző kérdésekben. Ezek közül eddig csupán egy volt érvényes, az amit az ország EU csatlakozásáról tartottak 2003-ban, ezen a részvétel 52 százalékos volt. A többi szlovákiai népszavazás részvételi aránya 9,5 és 44 százalék között mozgott, a legtöbb esetében 20 százalék körül alakult.

MTI

Fotó: parameter.sk

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.