Pesti Srácok

Elfogták a Chemnitz-i bombagyártót

Elfogták a Chemnitz-i bombagyártót

Elfogták a német hatóságok Dzsaber al-Bakrt, akit azzal gyanúsítanak, hogy Chemnitzben merényletre készült - tudatta hétfőn az egyik közösségi oldalon a szászországi rendőrség. A szíriai bevándorlóként nyilvántartott férfi lakásán egy szombati razzia során robbanóanyagot találtak

A 22 éves szíriai férfi szombat óta volt szökésben. Országszerte nagy erőkkel keresték a rendőrök. A menedékkérőként Németországba érkezett Bakrról azt feltételezik, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, de ezt egyelőre nem erősítették meg a hatóságok. Azzal is gyanúsítják, hogy iszlamista indíttatású terrortámadásra készült.

A rendőrök szombaton a férfi lakásán robbanóanyagot találtak. Német sajtóértesülések szerint 500 gramm kész robbanóanyagot, aceton-peroxidot (TATP) találtak nála, és egy kilogramm másféle vegyszert, amelyből ugyancsak robbanószert lehetett volna készíteni, emellett gyutacsot és csőbomba készítésére alkalmas eszközöket. A német sajtó úgy tudja, hogy Bakr az interneten tartotta a kapcsolatot az Iszlám Állammal, és már a potenciális célpontról egyeztetett a terrorszervezettel. Állítólag a berlini nemzetközi repülőtéren készült robbantani.

Júliusban egy héten belül két olyan terrortámadás is volt Németországban, amelyek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett, s amelyeket menedékkérőként Németországba érkezett férfiak követtek el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: independent.co.uk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.