Pesti Srácok

A Fidesz nagy többséggel szeretné elfogadni az alkotmánymódosítást

A Fidesz nagy többséggel szeretné elfogadni az alkotmánymódosítást

A Fidesz reméli, nagy többséggel fogadhatja majd el a parlament az alkotmány módosítását, amelyet a kvótanépszavazás után terveznek a kormánypártok - mondta Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz az ügyben nemzeti egység létrehozásában bízik, amikor mindenki bizonyíthatja, hogy szemben áll a kötelező betelepítési kvótával - jelentette ki a politikus. Hangsúlyozta - utalva arra, hogy ellenzéki támogatás is kell az alkotmánymódosításhoz -, most egyértelművé fog válni, ki támogatja a kényszerbetelepítést, és ki nem.

Gulyás Gergely közölte: a Fidesz elnöksége kedd délután értékeli a vasárnapi referendum eredményét, és megtárgyalják a tervezett alaptörvény-módosítást. Megjegyezte, hogy az érvénytelenség miatt az Országgyűlést nem köti a népszavazás, hanem saját hatáskörében dönthet a közjogi következményekről.

A népszavazás, a részvételi adatok értékelésével kapcsolatban leszögezte: nem folyik felelőskeresés a Fideszben, "nincs ok erre, amikor majdnem 3,3 millió szavazatot sikerült elnyerni". Ez azt jelenti - magyarázta -, hogy több mint 120 ezer szavazattal több támogatást kapott a nemleges álláspont, mint amennyit a Fidesz és a Jobbik az előző választáson együttesen elért. Vagyis voltak olyan baloldali szavazók, akik nem követték saját pártjuk iránymutatását, részt vettek a referendumon, és támogatták a kormány álláspontját - jelezte.

PestiSracok facebook image

A részvételt illetően külön védelmébe vette a VIII. kerület - ahol alacsony volt a részvétel - polgármesterét, Kocsis Mátét (Fidesz-KDNP). Szavai szerint a balliberális média egy részében ellene folytatott "sajtóhadjáratnak" semmilyen alapja nincs, az ő budapesti Fidesz-elnöki tevékenységét a kormánypártban osztatlan elismerés övezi, Józsefvárosban pedig egyébként mindig alacsony a részvétel.

Az érvénytelenséggel kapcsolatos vitákat a frakcióvezető-helyettes másodlagosnak nevezte, a referendum célja ugyanis egyértelműen az volt - mondta -, hogy a kormány kapjon olyan felhatalmazást, amely a brüsszeli tárgyalásokon segít megakadályozni a felső korlát nélküli, kötelező betelepítési kvóták elfogadását. "Ehhez a célhoz közelebb jutottunk" az elért eredménnyel - jelentette ki.

Nagy eredmény szerinte, hogy például a baloldali bojkottfelhívás ellenére 44 százalékos volt a részvétel, a választók 40,5 százaléka érvényes voksot adott le, ezek közül pedig több mint 98 százalék volt a nem szavazatok aránya.

- mondta Gulyás Gergely.

Forrás: MTI, fotó:MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.