Pesti Srácok

Hatályon kívül helyezést és felmentést kértek a védők a Sukoró-ügyben

Hatályon kívül helyezést és felmentést kértek a védők a Sukoró-ügyben

Az elmarasztaló elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérték a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezetőinek védői a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalásán hétfőn a Szegedi Ítélőtáblán.

A Szolnoki Törvényszék tavaly szeptemberben négy év börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, Császy Zsolt értékesítési igazgató pedig 3 év 6 hónap börtönt kapott. A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat - tettesként, illetve bűnsegédként - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és F. Zsolt értékbecslőt felmentették. V. Bálint ügyvédet kétrendbeli közokirat-hamisítás miatt pénzbüntetésre ítélték, amely az összesen 600 ezer forint meg nem fizetése esetén fogházbüntetésre változik. Az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött - egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő - telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség emiatt 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a szerződést, azzal, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.

A hétfői tárgyaláson Tátrai Miklós védője, Dezső Antal 120 oldalas fellebbezését ismertetve, illetve kiegészítve kifejtette, a telekcseréről - gazdaságpolitikai szempontok alapján - a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntött. Az elsőfokú ítélet a folyamatból kiragadva csak a csereügyletet vizsgálta, semmilyen formában nem vette figyelembe, hogy ez egy nagyszabású turisztikai beruházás alapját jelentette volna. Hozzátette, a vádlottaknak nem volt érdekük megtéveszteni az állam képviselőit, hiszen a kormány valamennyi vezetője egyetértett a beruházás szükségességével. Az ügyvéd megkérdőjelezte a Szegedi Ítélőtábla illetékességét. Azt mondta,

az ügy alaptörvény-ellenes jogszabály alapján került a Szolnoki Törvényszékre, majd a Kúria kijelölő döntése után folytatódott ott, álláspontja szerint erre azonban nem lett volna lehetőség

. Dezső Antal közölte,

az ügyészi fellebbezés is olyan sok eljárásjogi szabálysértést tárt fel az elsőfokú eljárásban, hogy önmagukban azok is megalapoznák a hatályon kívül helyezést

PestiSracok facebook image

. Ezek közül a legsúlyosabbnak a tanúk figyelmeztetésének elmaradását nevezte. Az ügyvéd kiemelte, emellett törvénysértő az is, hogy egy tárgyalási napon - amikor az ítélet szempontjából fontos bizonyítás zajlott - nem vett részt több vádlott védője sem. Szabó M. Attila, Császy Zsolt ügyvédje is azt hangsúlyozta, az ügyben nem a Szolnoki Törvényszék, illetve a Szegedi Ítélőtábla lenne az illetékes. A védő szintén hosszan sorolta a Szolnoki Törvényszék eljárásjogi hibáit, amelyeket álláspontja szerint csak új eljárásban lehetne orvosolni. Azt mondta,

az elsőfokú bíróság nem vizsgálta azt, hogy még ha valóban volt is értékkülönbség a csere által érintett ingatlanok között, az csupán a töredéke lehetett a turisztikai beruházástól várható gazdasági haszonnak

. A Pénzügyminisztérium egykori szakállamtitkára, Markó Andrea védelmét ellátó Gyúró Zoltán kifejtette,

az elsőfokú felmentő ítéletet támadó ügyészi fellebbezés olyan tevékenységeket ró védence terhére, amelyek a feladatai közé tartoztak

. A tárgyaláson hétfő délután a vádlottak szólalnak fel az utolsó szó jogán. Forrás: MTI Fotó: PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.