Pesti Srácok

Pedotisza – Eckü a tizenévesek miatt érezte úgy, hogy elő kell kapnia a brét?

Pedotisza – Eckü a tizenévesek miatt érezte úgy, hogy elő kell kapnia a brét?

Mind tudjuk, hogy mit csinált az Eckü nevű műmájer a tegnapi gigatüncin. Ma azonban olyan magyarázatot adott a tettére, aminél gusztustalanabbat el sem lehet képzelni. Mindegy, ezentúl legalább biztosan tudjuk, hogy Bütyök politikai formációja a Pedotisza.

A magyar politikai történelemben mindössze két formáció akadt, melyekhez bizonyítottan pedofil bűncselekmények kötődhetnek: a Tisza Párt, és a jelenle őket kiszolgáló Szikra Mozgalom. A Pedotisza jelző először Gajda Attila ügyét követően került be a köztudatba (bővebben ITT), most azonban ráfokoztak, méghozzá a Puzsér által szervezett pénteki gigatüncin, ahol az egyik "előadó", bizonyos Eckü nemes egyszerűséggel előkapta a heréjét a színpadon, ezután pedig elképesztően undorító magyarázatot adott tettére:

Pedotisza - így mosakszik a magamutogató műmájer Eckü
Pedotisza - így mosakszik a magamutogató műmájer Eckü

A fiatalok miatt kellett megcsinálnia. Értjük? Nézzük, kik is azok a "fiatalok":

 

Ez a kép a koncerten az első sorokban állókról készült. Láthatjuk, egyetlen 18 éven felüli van közöttük, aki valószínűleg a szerencsétlen gimnazistákat kirángató tanárnő. Ezek a 12-16 éves gyerekek azok, akik miatt Eckü ellenállhatatlan vágyat érzett a magamutogatásra.

Pedotisza

És emlékszünk ennek a politikai formációnak a gyermekvédelmi harsogására? Akkor emlékezzünk arra is, hogy a kommunisták mindig azzal vádolják az ellenfeleiket, amit ők követtek el. Hogy ki az a Zsolti bácsi? Megmondom: Bite Zsolt, aki '22-ben az összes olyan balos érdekvédelmi csoport mögé bujkálva mesélt 15 éves fiújáról, amik most a Tiszát támogatják.

Ezek ugyanazok. Aberrált, drogos, pedofil pszichopaták. Ők akarják most elfoglalni az országot. Hát ne hagyjuk. Küldjük el őket oda, ahová valók, a történelem szemétdombjára. Nem kerülhetnek a hatalom közelébe soha!

 

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még