Pesti Srácok

Kézigránátot, robbanóanyagot, rengeteg fegyvert találtak a zsaruk Sopronban

null

Egy hónapra előzetes letartóztatásba került egy soproni férfi, akinek a tartózkodási és a lakóhelyén is lőfegyvereket és robbanóanyagot talált a rendőrség - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vasárnap az MTI-t. A rendőrség még csütörtökön jelent meg a gyanúsított sopronkövesdi házánál, ahol előzetes információik alapján engedély nélkül tartott lőfegyvereket kerestek.

A házkutatás során puskákat, pisztolyokat és lőszereket találtak a nyomozók. Továbbá kiderült, hogy a 44 éves férfi másik, soproni ingatlanjában is találhatók engedély nélkül tartott fegyverek és lőszerek. A két helyszínen csaknem négyszáz lőszert, hat pisztolyt és feltehetően II. világháborús puskákat, géppuskát, géppisztolyt, kézigránátot, robbanóanyagot és robbanószert foglaltak le - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanúsítottat előállították és kihallgatták. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, hogy a lőfegyverek és lőszerek nagy részét elhunyt édesapjától örökölte, illetve maga is vásárolt hatástalanított fegyvereket. Ezeket gyűjtötte, bevallása szerint nem akart bűncselekményt elkövetni velük. A rendőrség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntette, valamint közveszélyokozás bűntett előkészülete miatt indított eljárást a soproni férfi ellen. Az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, a vádhatóság szerint ugyanis fennáll az eljárás megnehezítésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. A végzés nem jogerős. A lefoglalt fegyvereket és lőszereket szakértők bevonásával vizsgálják.

PS/MTI, A fotó illusztráció!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.