Pesti Srácok

Kísérleti kerítést építenek a déli határnál

Kísérleti kerítést építenek a déli határnál

Elkezdődött az új határkerítés kísérleti szakaszának telepítése hétfőn a Bács-Kiskun megyei Garánál – értesült több forrásból is a Magyar Idők. Információik szerint Bácsszentgyörgy és Gara között 500 méter hosszan már állnak a cölöpök. A műszaki zárat jelenleg összesen 10,3 kilométer hosszúságban, fogvatartottak építik, a munkálatokban a honvédség egyelőre nem vesz részt. A kerítést kétféle műszaki tartalommal szerelik fel, különböző teszteknek vetik alá, és ezek eredményétől függően döntenek a továbbiakban alkalmazandó technológiáról.

Közben elkészült a határvédelmi szervek reagálóképességét javító manőverút is a magyar–szerb határon. A biztonsági határzár mellett húzódó, 150 kilométer hosszú út lehetővé teszi, hogy a rendőrök és katonák esőben és hóban is folyamatosan tudjanak járőrözni, illetve szükség esetén végre tudják hajtani a védelmi erők gyors átcsoportosítását – értesült a Híradó.hu. Példátlan gyorsasággal, 60 nap alatt készült el a 150 kilométer hosszú, zúzottkő burkolatú út 3,5 méter széles, két oldalán padkával. Mellette 140 kilométer hosszan vízelvezető árkot is kialakítottak. Megépült két vasúti átjáró és hat híd is. A manőverút 40 centiméteres, cementálással stabilizált alapja a 4,5 tonnás járműveket is elbírja. Az úton a megengedett maximális sebesség 60 kilométer/óra. A manőverutat a közforgalom előtt nem nyitják meg, azt csak a határ védelmét ellátó rendőri és katonai egységek használhatják.

Emlékezetes, hogy Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 26-án a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt először részletesen arról, hogy meg kell erősíteni a magyar–szerb határzárat. A kormányfő az új kerítés építéséről szóló döntést a török politika kiszámíthatatlanságával indokolta. Mint mondta: egy újabb kerítéssort építenek párhuzamosan a már meglévővel, és mindezt a legmodernebb technikai eszközökkel is kiegészítik majd. Az új kerítés egyébként a határzár tövében most megerősített, kőzúzalékkal leburkolt út másik oldalán húzódik majd, tehát a kizárólag a határőrizeti szervek által használható felvonulási út mindkét oldalról le lesz zárva.

PestiSracok facebook image

A határvédelmi rendszer eddig két vonalból állt. Az elsőt a gyors telepítésű drótakadály, közismert nevén a gyoda, a másodikat pedig a tényleges kerítés alkotja. A műszaki határzár tavaly szeptemberre elkészült a szerb–magyar határon, a hónap közepén pedig úgy döntöttek, hogy mindkét irányba meghosszabbítják. Az ellenzéki pártok közül egyedül a Jobbik támogatta a határzár létesítését, a baloldali pártok viszont a migránsok befogadása mellett szólaltak fel, írja a Magyar Idők.

Forrás: Magyar Idők/Hirado.hu

Fotó: MTI; Ujvári Sándor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.