Pesti Srácok

Meggyanúsítottak egy férfit a Teréz körúti robbantással (VIDEÓ)

Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Keresztes Imre főügyész.

Keresztes Imre elmondta: a fiatalember a gyanúsítás ellen és őrizetbe vétele ellen is panasszal élt, ugyanakkor a főügyészség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Beszámolt arról is, hogy a gyanúsított a felvételek alapján egyedül követte el a bűncselekményt, a nyomozás során nem merült fel, hogy bérgyilkosként robbantott volna.

A főügyész hozzátette, a fiatalember a gyanúsítás ellen és őrizetbe vétele ellen is panasszal élt, ugyanakkor a főügyészség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

PestiSracok facebook image

Papp Károly országos rendőrfőkapitány azt is elmondta, hogy mintegy ezer bejelentés érkezett az üggyel összefüggésben; ezek közül egyiket sem "tették félre", a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda valamennyit ellenőrizte.

A főkapitány megköszönte a társszervek együttműködését és jelezte, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság továbbra is biztosítja a főügyészség számára a humán erőforrásokat és a technikai eszközöket az ügy felderítéséhez.

Az ügyben orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt, és elismerését fejezte ki a magyar rendőröknek.

- mondta.

Forrás: MTI, fotó: Szigetváry Zsolt - MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.