Pesti Srácok

Trump bepereli az őt molesztálással vádolókat

Trump bepereli az őt molesztálással vádolókat

Donald Trump szombaton, esetleges elnökségének első száz napját felvázoló programbeszédét megelőzően bejelentette: a választás után minden nőt beperel, aki szexuális bűncselekménnyel vádolta meg őt.

„Minden egyes hazug számítson perre, amint vége a választásnak” – hangsúlyozta a republikánusok elnökjelöltje, hozzátéve: már alig várja, hogy elégtételt vehessen. Donald Trump ellenlábasa, Hillary Clinton kampánystábját és a demokratákat vádolta meg azzal, hogy lejárató kampányt folytatnak ellene, és a zaklatási vádak is ennek részei.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az ingatlanmágnás.

Eddig tíz nő állt elő azzal, hogy Donald Trump korábban akaratuk ellenére fogdosta, megcsókolta vagy más módon zaklatta őket. Mind az után álltak a nyilvánosság elé, hogy kiderült, egy 15 évvel ezelőtti felvételen Trump arról beszélt, hogy kedvére fogdoshatja a nőket pusztán azért, mert híres. Trump tagadta, hogy valaha is bármi ilyet tett volna. A republikánus jelölt úgy véli, a korrupt sajtó kitalált történetekkel igyekszik őt olyan veszélyesnek és rossznak beállítani, amennyire csak lehet.

Trump megismételte, hogy választási csalásra számít, és szerinte Clintont ki kellett volna zárni a választásból, amiért külügyminiszterként privát e-mailfiókot használt.

MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.