Pesti Srácok

Újabb őrizetbevétel a török puccskísérlettel összefüggésben

null

Őrizetbe vették a Cumhuriyet című kormánykritikus ellenzéki napilap főszerkesztőjét hétfőn Törökországban, Murat Sabuncut és az egyik publicistáját, Güray Özt az otthonukban tartott házkutatáskor - jelentette maga az újság internetes oldalán. Az Európai Parlament elnöke szerint az újabb őrizetbe vételek a sajtó-, illetve véleményszabadság durva megsértését jelentik.

A beszámolót az Anadolu török állami hírügynökség is megerősítette. A rendőrség házkutatást tartott a lap igazgatótanácsa vezetőjének otthonában is, Akin Atalay azonban külföldön tartózkodik.

A Sabah című kormányközeli napilap értesülései alapján összesen 14 igazgatósági tag és újságíró - köztük Can Dündar, a napilap korábbi főszerkesztője - ellen adtak ki elfogatóparancsot, de ő hónapokkal ezelőtt Németországba költözött. Egy további személynél - idős korára való tekintettel - csak házkutatást tartanak majd.

PestiSracok facebook image

Az illetékes ügyészség közölte: a gyanúsítottak állítólag bűncselekményt követtek el a július 15-i puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózat, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistái nevében, bár nem tagjai a terrorszervezeteknek.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hétfő délután nyilatkozatot tett közzé, és abban az őrizetbe vételeket a sajtó-, illetve véleményszabadság durva megsértésének, a történteket elfogadhatatlannak nevezte. Schulz rámutatott, hogy a Cumhuriyet - mint fogalmazott - nem csupán egy független újság, hanem "a köztársaság egyik intézménye". Az Európai Parlament elnöke ismételten felszólította a török vezetőket a véleményszabadság, illetve az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására.

Törökországban az elmúlt három és fél hónapban több mint 37 ezer embert vettek őrizetbe és mintegy százezer közalkalmazottat menesztettek vagy függesztettek fel munkaköréből a júliusi összeesküvéssel kapcsolatban. Az ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a kormány arra használja fel az incidens után bevezetett rendkívüli állapotot, hogy leszámoljon mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat. A nyomozások a haderő mellett főként a rendőrséget, a csendőrséget, a parti őrséget, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet és a médiát érintik.

Forrás: MTI

Fotó: aksam.com.tr

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.