Pesti Srácok

Üzletembert szöktetett Oszter Sándor, börtönt javasolt az ügyész

null

Újabb botrányba keveredett Oszter Sándor – írja a Story magazin. A lap úgy tudja, a színész és társai egy szökésben lévő üzletembernek ajánlottak pénzért segítséget. A férfi felesége jelentette az ügyet a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak, akik hónapokon keresztül figyelték a színészt.

Alig ült el a botrány Oszter Sándor körül, akit tavaly azért ítéltek közmunkára, mert ittasan nekihajtott egy oszlopnak egy bevásárlóközpontban, máris itt az újabb ügy. A Story magazin információi szerint ugyanis a színész ellen befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat, mivel társaival egy szökésben lévő üzletembernek ajánlottak segítséget busás összegekért cserébe.

A lap úgy tudja a gyanúsított V.T. nagyjából ötvenmillió forintot fizetett ki a társaságnak, akik cserébe azt ígérték, elsimítják az ügyét. Az egyelőre nem tudni, ebből mennyit kapott Oszter, de az egyértelmű, hogy benne volt a dologban. Az üzletembert végül Szlovákiában kapták el, majd Magyarországra szállították, a színész ezután megint felajánlotta neki a segítségét.

V.T. végül megunta, hogy folyamatosan lehúzzák, ezért felesége értesítette a Nemzeti Védelmi Szolgálatot, akik hónapokon keresztül figyelték a színészt és társait, sőt még házkutatást is tartottak náluk. A magazin úgy tudja, a vádemelést követően az ügyész ragaszkodott hozzá, hogy Oszter börtönbüntetést kapjon, ami akár nyolc év is lehet.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: Story/blikk.huFotó: rcnews.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.