Pesti Srácok

Vona: az alaptörvény-módosítás a nemzet ügye

Vona: az alaptörvény-módosítás a nemzet ügye

A Jobbik elnöke a nemzet ügyeként hivatkozott az alaptörvény tervezett módosítására, amelynek feladata, hogy megvédje Magyarországot a kötelező betelepítési kvótákkal szemben.

Vona Gábor szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: nem csinálnak presztízskérdést abból, hogy kinek a javaslatát fogadja el a Ház, a lényeg, hogy a módosítás megfelelő legyen. Ez nem arról szól, hogy "a homokozóban kinek szebb a lapátja" - fogalmazott. Megerősítette, pártja részt kíván venni a javaslat megvitatásában, támogatását pedig a konkrét szöveg ismeretében tudja megadni.

Az ellenzéki politikus szerint egyedül a Jobbik tudja biztosítani a kétharmados támogatást a kormánypárti szavazatok mellett, ezért négyszemközti találkozóra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt. Mint mondta, a vitákat félretéve képesnek kell lenni megoldást találni, ezért konstruktivitást ajánlott és kért.

Vona Gábor egyúttal sajnálatosnak nevezte, hogy a baloldali pártok "képtelenek lejönni a rossz vágányról", ami migránsok betelepítését eredményezné.

PestiSracok facebook image

A kormányfő előző napi szavait úgy kommentálta: nem új egység, hanem új megosztottság született a népszavazáson, mert sok magyar volt, aki noha elutasítja a kvótákat, nem vett részt a referendumon, nem kívánt pártpolitikai kampány részesévé válni. Egyúttal azt kérte: a kormány ne próbálja Fidesz-támogatóként beállítani azokat, akik szavaztak.

Vona Gábor arra is kitért, szerinte a referendum nem volt jó eszköz az ország megvédésére, a kormányfő vesztesként, "hátizsákjában egy érvénytelen népszavazással" vesz részt az Európai Tanács ülésein.

MTI

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.