Pesti Srácok

A németek megint a magyar náciktól rettegnek, pedig vannak sajátjaik is

A németek megint a magyar náciktól rettegnek, pedig vannak sajátjaik is

Megunhatatlan csodafegyver a német sajtó számára az üresjáratok kitöltésére az állítólagos magyarországi fasizmus, illetve nácizmus. A hosszú hétvége eseménytelenségét a Spiegel Online tévedésekkel és csúsztatásokkal megtűzdelt cikkel próbálta feldobni.

A hírportál a bőnyi rendőrgyilkosságról írt A neonácik tombolnak, Orbán hallgat címmel. A cikket jegyző Keno Verseck kiemelte: egy rendőr elleni „neonáci gyilkosság” felriasztotta Magyarországot, az eset megmutatta, hogy egyre nagyobb gondot okoznak a „militáns szélsőjobboldaliak”. A kormány viszont politikai „számításból hallgat”, a Fidesz részéről szűkszavú nyilatkozatokat tettek, Orbán Viktor miniszterelnök pedig meg sem szólalt az ügyben – írta, holott a kormány részéről elsőként a miniszterelnök nyilatkozott az eset napján, és határozottan kijelentette, hogy nem megengedhetők az ilyen esetek az országban. A dolog pikantériája, hogy abban a Németországban jelent meg az újabb magyarellenes lejárató cikk, ahol valóban hagyományuk van a földalatti neonáci mozgalmaknak, és Magyarországgal ellentétben rendszeresek a neonáci támadások.

Verseck kifejtette, hogy Magyarországon „rendkívül militáns szélsőjobboldali szubkultúra alakult ki”, önbíráskodásait az állam „tétlenül szemléli”, és ebbe a környezetbe tartozott sokáig a Jobbik is, amely ugyan mérsékelt néppárttá kíván alakulni, de Vona Gábor pártelnök továbbra is tartja a kapcsolatot a „militáns spektrummal”, és miközben a párt új szavazók megnyerése céljából középre húzódik, a Fidesz ugyanezen okból a jobboldal széle felé mozdul el.,

PestiSracok facebook image

A Fidesz menekültpolitikájában és szociálpolitikájában számos elem a Jobbiktól származik, és Orbán arra törekszik, hogy még inkább „militarizálja a közéletet” – emelte ki a Spiegel Online szerzője, kitérve a többi között a katonai kiadások növeléséről és a honvédelmi oktatás kiterjesztéséről szóló tervekre.

hvg.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.