Pesti Srácok

Az idegenlégióban szolgált marokkói iszlamista a párizsi terrortámadások szellemi atyja

Az idegenlégióban szolgált marokkói iszlamista a párizsi terrortámadások szellemi atyja

Az amerikai külügyminisztérium Abdelilah Himich, más néven Abu Szulejmán Al-Faransiként azonosította a véres merényletek kiagyalóját, aki korábban a Francia Idegenlégió tagja volt. Abu Szulejmán Al-Faransi idegenlégiós veteránnak számít, és az USA-ból származó információk szerint ő egy 300 fős, Iszlám Államhoz hű fegyveresekből álló csoportot alapított, akiket konkrétan európai támadások kivitelezésére képeztek ki – írja a thelocal.fr.

Ezen terroristák nagy része a tavaly óta tartó migránsáradatban elvegyülve jutott a kontinensre, Magyarországon is áthaladtak célpontjaik felé, de aztán a határzár elkészülte után erre nem volt lehetőségük.

Abu Szulejmán Al-Faransi természetesen felkerült a legkeresettebb terroristák közé, mert őt tartják a 130 emberéletet követelő párizsi merénylet, valamint a brüsszeli repülőtéren és metróállomáson törént terrortámadás – melynek során 32 ember vesztette életét – szellemi atyjának. Ezek mellett állítólag az Iszlám Állam szíriai és iraki hadműveleteiben is tevékeny részt vállalt.

Amerikai és francia tisztségviselők beszámolói alapján Abu Szulejmán Al-Faransi 27 vagy 28 éves marokkói születésű francia állampolgár, aki hat hónapot szolgált a Francia Idegenlégióban. Az iszlamista férfi tehát katonai előélettel rendelkezik, így koordinálni tudta a 300 terrorista kiképzését, valamint a merényletek megtervezését is.

PestiSracok facebook image

„A férfi okos, fegyelmezett, kivívta a többi iszlamista tiszteletét” – írta a Daily Beast Al-Faransiról még év elején egy meg nem nevezett francia biztonsági forrásra hivatkozva. Az Iszlám Állam kulcsembere azzal az előnnyel is rendelkezett, hogy Franciaországban született, ott tanult, részben ott is szocializálódott, így tökéletesen tisztában volt a nyugat erősségeivel és gyengéivel. Ráadásul a bőrszíne is viszonylag világos volt, könnyen elvegyült az emberek között, nem keltett feltűnést.

Emlékezetes, a tavaly november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek európai koordinátora, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoud is Magyarországon keresztül tért vissza 2015 nyarán Európába több tucat dzsihadistával, köztük a párizsi és brüsszeli támadások elkövetőivel.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.