Pesti Srácok

Kihallgatják a nemi erőszakkal gyanúsított WikiLeaks alapítóját

null

Jövő héten kihallgatják az Ecuador londoni nagykövetségén tartózkodó WikiLeaks-alapító Julian Assange-t, akit egy svéd nő feljelentése nyomán nemi erőszakkal gyanúsítanak - jelentette be hétfőn a stockholmi ügyészség.

A november 14-i kihallgatást egy ecuadori ügyész fogja vezetni, de jelen lesz Ingrid Isgren svéd főügyész, az ügyben eljáró vizsgálóbíró-helyettes, illetve egy svéd nyomozó is. Julian Assange-tól - amennyiben hozzájárul - DNS-mintát is fognak venni - közölte a svéd ügyészség. A kihallgatás eredményéről az ecuadori ügyészség később írásban fogja tájékoztatni a svéd ügyészséget, amely majd ennek alapján fog dönteni az eljárás további menetéről.

Assange 2012 júniusában kért menedéket Ecuador londoni nagykövetségén, hogy elkerülje kiadatását Svédországnak, ahol nemi erőszak vádja miatt akarják bíróság elé állítani. A svéd vádhatóság korábban többször is elutasította, hogy külföldön hallgassa ki Assange-t, de végül mégis elfogadták ezt a megoldást, mert az ausztrál férfi ellen felhozott vádpontok közül néhány hamarosan elévülne. Assange tagadja, hogy elkövette a terhére rótt szexuális bűncselekményeket, s attól tart, a vádat csak azért akasztották a nyakába, hogy Stockholm kiadhassa őt Washingtonnak, amely felelősségre akarja vonni amiatt, hogy a WikiLeaks kiszivárogtatott 250 ezer titkos amerikai diplomáciai iratot.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: Yui Mok/AP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.