Pesti Srácok

Moszkva szerint a republikánusok és a demokraták is kapcsolatban voltak Oroszországgal

null

Oroszország a demokratákkal és a republikánusokkal is kapcsolatban állt a kampány alatt - jelentették amerikai televíziók Moszkvára hivatkozva. A CNN és a CBS televízió a moszkvai külügyi szóvivőre, Marija Zaharovára hivatkozva arról adott hírt, hogy az orosz kormány mind Hillary Clinton, mind Donald Trump képviselőivel folyamatosan kapcsolatban állt az elnökválasztási kampány alatt.

A televíziók idézik Zaharovát, aki azt mondta: "a kampány idején nemcsak jelzéseket küldtünk néhány közvetítőn keresztül, vagy magán e-mailekben..., világos volt az álláspontunk, készen állunk az együttműködésre és a közös munkára, és arra is, hogy normalizáljuk a kapcsolatainkat". A televíziók idézték az orosz külügyminiszter-helyettesnek, Szergej Rjabkovnak az orosz állami hírügynökségnek, az Interfaxnak adott nyilatkozatát is, amelyben a politikus azt állította, hogy az orosz külügyi tisztségviselők kapcsolatban álltak Donald Trump környezetének néhány tagjával. Hope Hicks, Donald Trump kampányának szóvivője határozottan tagadta az orosz állításokat. "Ez nem pontos" - fogalmazott Hicks a CNN televízióban. A CBS televízióban szintén tagadta:

Hillary Clinton kampánystábjából senki nem kívánta kommentálni az orosz állításokat. Az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője közölte: nem ritkaság, hogy külföldi tisztségviselők kapcsolatban állnak amerikai kampánycsapatokkal. "

- hangsúlyozta Peszkov. A külföldi kormányoknak vannak kapcsolataik kampány idején a különböző pártokkal" - szögezte le Mark Toner, helyettes külügyi szóvivő. Ugyanakkor csütörtökön New Yorkban az AP hírügynökségnek Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov adott interjút, s ő azt állította, hogy orosz szakértők álltak kapcsolatban mind Trump, mind Clinton kampánycsapatával.

PS/MTI Fotó:Phil Ebersole's Blog

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.