Pesti Srácok

Németországban betiltottak egy harcosokat toborzó szalafista szervezetet

Németországban betiltottak egy harcosokat toborzó szalafista szervezetet

Betiltották kedden az Igaz vallás nevű németországi szalafista szervezetet, mert harcosokat toborzott az Iszlám Állam terrorszervezetnek és alkotmányellenes nézeteket terjesztett - közölte Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter.

Thomas de Maiziere berlini tájékoztatóján elmondta: kora

reggel tíz tartományra kiterjedő razziát hajtottak végre a DWR ellen

, mintegy 190 lakást, irodát és egyéb helyiséget kutattak át, és betiltották a DWR által alapított, "Olvass!" nevű egyesületet is, amely a Korán német nyelvű kiadásának terjesztésére szerveződött. A DWR az alkotmányos renddel szembehelyezkedve és a vallásszabadsággal visszaélve

harcosokat toborzott az Iszlám Államnak

, propagandájának hatására 140 fiatal utazott Németországból a Közel-keletre, hogy csatlakozzon a terroristákhoz. Ennek véget kellett vetni - húzta alá a belügyminiszter. A DWR minden muszlim kötelességének nevezi a demokrácia elutasítását, és két táborra osztja a világot, a vallás szélsőséges irányzatát követő úgynevezett igaz muszlimokra és az állítólagos hitetlenekre, akikkel szemben tanítása szerint ellenségesen kell fellépni. Továbbá

nagyvárosok központjaiban szervezett Korán-terjesztő akcióival és egyéb rendezvényeivel, valamint propagandavideóival az alkotmányos rend elleni harcra szólítja fel követőit, és dicsőíti a dzsihádot

PestiSracok facebook image

, a vérontást, a terrort - indokolta a szervezet betiltását Thomas de Maiziere.

- tette hozzá.

- hangsúlyozta Thomas de Maiziere. Az "Olvass!" egyesület 2012-ben jelent meg nagyvárosok központjaiban, 25 millió német nyelvű Koránt akart szétosztani nem muzulmán vallású németországi lakosoknak. A szalafizmus a muzulmán vallás konzervatív irányzata, elveti

a világi államot, és a saría, az iszlám jogrend alapján működő állam kiépítésére törekszik

. A 82 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. Tavaly a menekülthullám révén valószínűleg

több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban

. A szalafista irányzat követőinek száma 9 ezerre tehető.

MTI Fotó: jihadwatch.org

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.