dzsihadisták
Annyira épül a Szeretetország, hogy Magyar Péter már nyíltan a jobboldaliak levadászásáról beszél – Karanténvlog
Igazi vegyesfelvágottal érkezik a mai Karanténvlog, hiszen Magyar Péter kegyeletsértésével kezdve, lesz itt szó az eszement módon progresszívnek hazudott dzsihadistákról és Gyurcsányék új generációjáról is, akiknek egyik kiváló egyénisége a zavaros fejtegetése közben arra is dühös lett, hogy kevés eső esett a nyáron. Ki más lenne a hibás, mint Orbán Viktor, már csak ezért is mennie kell a kormánynak. A Karantént azonban ma a zsebmessiás uralta, bár igyekeztünk korábban üdítőbb témákat is fókuszba állítani, sajnos a napi nárcisztikus őrület nem hagyja kibontakozni az egyéb óbaloldali hazaárulókat. Magyar azonban a folyamatos botrányai mellett egy kirívóan undorító, kegyeletsértő akcióval is felhívta magát a figyelmet. A szír terroristák figyelmét szánalmas fake news segítségével hazánkba csábíró kamucsodaszarvas ugyanis a meggyilkolt Till Tamás ügyét is kisstílű politikai haszonszerzésre használta fel, ráadásul a témához képként saját magát állította be illusztrációként, miközben egy gyermek brutális meggyilkolásának méltó megbüntetése volt a téma. Magyar Péter eközben nem áll le más frontokon sem, hiszen gyűlöletvonatnak nevezi Orbán Viktor politikáját, skizofrén módon azonban szinte párhuzamosan jobboldaliak levadászásáról, megbüntetéséről beszél és nyíltan küldi a fenyegető kommandóit zaklatni azokat, akik kritikát mernek megfogalmazni. A Karanténben ismét próbáljuk leszögezni, hogy nincs olyan, hogy progresszív dzsihadista, hiszen számukra mindannyian ellenségek vagyunk, akiket el kell pusztítani, végül Gyurcsány egyik új üdvöskéje gagyog egyet arról, hogy miért a DK örökéletcsomagja a nyerő, és a nyáron esett kevés eső miatt is le kell váltani Orbán Viktort.Ami nem megy, azt erőltetni kell
Ha valami nem sikerült az elmúlt harmincnégy alkalommal, harmincötödjére biztosan sikerülni fog. Az Einsteinnek tulajdonított mondás szerint az őrület definíciója, ha folyamatosan ugyanazt csináljuk, de más eredményt várunk tőle. Kicsit ilyen az amerikai demokráciaexporthoz való kényszeres ragaszkodás.Értsétek már meg: nincs olyan, hogy progresszív dzsihadista
A demokráciaexport továbbra is dübörög: Líbia, Irak és Egyiptom nem volt elég a nagy bábmestereknek, több hullámban, újra és újra próbálkoznak. Természetesen ők is tudják, mindez csak még több káoszt okoz, nem annyira hülyék, hogy ezzel ne lennének tisztában. Mégis, ahogy a történelem folyamán sokszor, ezek a próbálkozások mindig eljönnek akkor, amikor egyesek tétet emelnek a játszmáikban. Most pedig Szíria a következő kísérleti labor, ahol nem érdekes az emberélet, ahol egyesek arra számítanak, hogy az ügyeskedésük által lehet majd befolyásolni a nemzetközi politikai folyamatokat. Általában egyébként ők azok, akik az emberi jogokért felszólalnak, miközben ezrével hagyják megkínozni és megölni az ártatlan embereket. Mert ami most Szíriában tombol, az nem más, mint a progresszív dzsihadizmus. Igen, a nyugati liberálisok szerint ilyen is van. Pedig nincs.Ezek a bizalomgerjesztő fiatalemberek veszik át Aszad helyét
A szír lázadók bejelentkeztek a köztelevízióból, hogy bejelentsék a hatalomátvételt, és bár minden sztereotípiánkat megpróbáltuk félretenni, de a videóban látható arcokról nekünk nem a kormányzás jutott eszünkbe, hanem az, hogy bármelyik budapesti utcán el tudnánk képzelni őket, amint használt telefont próbálnak ránk sózni a gyros-sütő mellől.Halálosan megfenyegették Matteo Salvinit
Letartóztatták az olasz hatóságok azt a marokkói férfit, aki halálosan megfenyegette Matteo Salvinit. Sajtóhírek szerint a 28 éves iszlamistát korábban a dzsihádra való felhívás miatt már őrizetbe vették. Letartóztatásáig egy kísérő nélkül érkezett kiskorú migránsoknak fenntartott központban kulturális közvetítőként tevékenykedett, kérdés, hogy ott vajon milyen kulturális tanokat terjeszthetett...Franciaországban minden templom elé rendőri erőket vezényelnek a húsvéti ünnepekre
Gérald Darmanin francia belügyminiszter arra kérte csütörtökön a prefektusokat, hogy vezényeljenek biztonsági erőket minden katolikus és protestáns templom elé a hétvégi húsvéti ünnepek idejére.GEOrgPOLITIKA – Ismét dörögnek a fegyverek Gázában
Sajnos mégsem sikerült meghosszabbítani a tűzszünetet a Gázai övezetben és újra kirobbantak a harcok. Előtte még a Hamász átadott nyolc foglyot a Nemzetközi Vöröskeresztnek. Az izraeli honvédelmi tárca azzal vádolja a Hamászt, hogy megsértette a tűzszüneti megállapodást. A terrorszervezet ismét rakétákat lőtt Izraelre, ám ezeket a Vaskupola sikeresen hatástalanította még a becsapódás előtt. A Hamász nem kommentálta a vádakat. Izrael ismét légicsapásokat mért a terroristák állásaira, és arab hírügynökségek szerint heves tűzharc van Gáza városban is. A tűzszünetnek az sem tett jót, hogy csütörtökön három, a buszra váró civilt gyilkoltak meg terroristák Jeruzsálemben.A svéd iskolákban és óvodákban is dolgoznak dzsihadisták
Svéd iskolákban és óvodákban is dolgoznak dzsihadisták – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek esti Híradójában. A műsorban közölték: a Mandiner az Euractiv portál alapján írta azt, hogy svéd szabadidőközpontokban, óvodákban és szociális intézményekben is dolgoznak az Iszlám Állam egykori dzsihadistái. Idézték Lotta Edholmot, a svéd kormány iskolákért felelős tagját, aki szerint ez elfogadhatatlan. A politikus úgy vélekedett, hogy a svéd társadalom túlságosan naiv volt.Centcom: amerikai dróntámadás végzett a dzsihadisták szíriai vezetőjével
Az amerikai erők dróntámadásban megölték az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai vezetőjét, Uszama al-Muhádzsirt – jelentette be vasárnap az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnokság (Centcom).Ajánljuk még