Pesti Srácok

Az olasz miniszterelnök szerint nem az EU pénzéből kéne falakat építeni

Az olasz miniszterelnök szerint nem az EU pénzéből kéne falakat építeni

„Ha az Európai Unió egyes tagállamai falakat építenek és csak akkor szolidárisak, amikor pénzt kapnak, akkor készen állunk megvétózni az unió költségvetését” – hangoztatta ismét Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden egy rádiós interjúban. „Nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek” – fogalmazott egy másik beszédében a kormányfő.

Az olasz kormányfő a RAI olasz közszolgálati rádió esti politikai-közéleti műsorában kijelentette, hogy az európai szolidaritásnak megvannak a szabályai. Az igazi Európa nem "egoizmusból és falakból" áll - fogalmazott Matteo Renzi, aki a magyarországi határzárra utalt.

A La Repubblica olasz napilap értesülései szerint egy másik beszédében Matteo Renzi azt mondta, "nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek".

Az olasz miniszterelnök közölte, hogy az olasz kormány fenntartásait fejezte ki az EU költségvetésének megszavazásával kapcsolatban, ami a "vétó előszobájának" számít - fogalmazott Matteo Renzi.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."