Pesti Srácok

Rejtélyes baleset végzett a Coop szolnoki vezérével

Rejtélyes baleset végzett a Coop szolnoki vezérével

Tragikus körülmények között hunyt el Csepeli Lajos, a Co-op Hungary Zrt. elnöke, a Coop Szolnok Zrt. elnök-vezérigazgatója – tudta meg a Bors. A lap úgy értesült: a 62 éves cégvezér épp a vadászfegyverét tisztogatta, amikor eddig tisztázatlan körülmények között a puska elsült, a lövedék eltalálta Csepeli Lajost, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.

A lap információi szerint a végzetes baleset egy Somogy megyei kistelepülésen, Buzsákon következett be, a ha­lál­eset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság vizsgálja. – Közigazgatási eljárás indult, idegenkezűség nem merült fel – közölte lappal Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Csepeli Lajos 37 éve élt házasságban feleségével. A cégvezetőről szóló ismertetőkből kiderül, hogy két nagy lányuk és két unokájuk van. Szolnokon laktak, Csepeli a megyei gazdasági élet meghatározó személyisége. Pá­lyája kezdetén a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalatnál dolgozott, két évig a későbbi miniszterelnök, dr. Boross Péter „szárnyai alatt”.

1989-ben került kapcsolatba a Szolnok és Vidéke Áfésszel, ahol eleinte főosztályvezető elnökhelyettes volt, 1995 augusztusa óta tölti be az elnöki tisztséget. A cég jelenleg 141 élelmiszer- és négy egyéb üzletet működtet, ezerhatszáz embernek ad munkát, tavalyi árbevétele pedig 28,5 és fél milliárd forint volt.

Forrás: borsonline.h

PestiSracok facebook image

Fotó: haon.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.