Pesti Srácok

Szijjártó: Hazánk kiáll Szerbia uniós csatlakozása mellett

Szijjártó: Hazánk kiáll Szerbia uniós csatlakozása mellett

Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere Szerbia - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédia újságíróinak vasárnap a szerbiai Nisben, a magyar-szerb kormányülés előtt. Hozzátette, azt is világossá szeretné tenni, hogy Magyarország elkötelezett híve az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének.

A tárcavezető kiemelte, a ma kezdődő kétnapos kormányzati csúcstalálkozóval alapvetően három dologra akarják felhívni a figyelmet, így elsősorban arra, hogy Magyarország és Szerbia között a kereskedelmi, gazdasági, kulturális és főleg a politikai kapcsolatrendszer "még soha nem volt olyan jó, hatékony és kiegyensúlyozott, mint jelenleg". Mindkét kormány, mindkét miniszterelnök sokat tett azért, hogy ez a kapcsolatrendszer a korábbi feszültségek helyett ma már a harmonikus együttműködésről legyen ismert - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kifejtette, azt is világossá szeretnék tenni, hogy Magyarország elkötelezett híve az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének. "Nem értjük, hogy az Európai Bizottság elnöke miért nyilatkozta a közelmúltban azt, hogy a következő öt esztendőben nem lesz bővítés" - fogalmazott. Mint mondta, "mi azt szeretnénk, hogy ha a következő öt esztendőben sor kerülne az Európai Unió bővítésére, és elsősorban Szerbia az esélyes arra, hogy leghamarabb az Európai Unió tagja legyen".

Úgy vélte, ha a Kárpát-medencében mindenki feleannyit tett volna a magyar nemzeti közösségekért, mint Szerbia, akkor a Kárpát-medence ma "jóval boldogabb hely lenne". Ezért nem értjük, sőt vissza is utasítjuk, hogy uniós tagállamok azért próbálják lassítani Szerbia integrációs folyamatát, mert a kisebbségi ügyekben várnak további teendőket az országtól - mutatott rá.

PestiSracok facebook image

A külügyminiszter arra is kitért, hogy gazdasági jelentősége is van a mostani tanácskozásnak, hiszen Szerbia nagyon fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak. A Mol, az OTP és a Richter is jelentős célpiacként tekint Szerbiára, emellett pedig a magyar kormány egy 20 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást és 30 milliárd forint kedvezményes hitelt tartalmazó gazdaságfejlesztési programot indított a Vajdaságban, és ennek legfontosabb célja, hogy az ottani magyar közösséget megerősítsék a lakóhelyén, valamint még szorosabbra fűzzék a két ország gazdasági együttműködését.

Forrás: MTI

Fotó: Szabó Árpád/MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.