Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország a saját költségvetéséből épít kerítést

Szijjártó: Magyarország a saját költségvetéséből épít kerítést

Az olasz kormányfő szavaival ellentétben a magyar kormány nem uniós pénzből épített kerítést a határra, a magyar emberek a saját pénzükből védik az Európai Unió határát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel.

A tárcavezető arra reagált, hogy Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott: "nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek". Az olasz kormányfő továbbá kijelentette: "ha az Európai Unió egyes tagállamai falakat építenek és csak akkor szolidárisak, amikor pénzt kapnak, akkor készen állunk megvétózni az unió költségvetését". Az igazi Európa nem "egoizmusból és falakból" áll - tette hozzá.

Szijjártó Péter minderre reagálva közölte: "az olasz miniszterelnök jól láthatóan fél", hiszen egyértelmű, hogy az embereknek szerte a világban elegük van a bevándorláspárti politikából. Matteo Renzi "a félelmét próbálja meg agresszív nyilatkozatokkal palástolni, úgy akar erősnek látszani, hogy Orbán Viktort támadja" - vélekedett. A külügyminiszter megjegyezte: higgadtan és nagy türelemmel figyelik az olasz miniszterelnök "tényekkel is hadilábon álló nyilatkozatait".

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar kormány nem uniós, "pláne nem olasz pénzből épített kerítést" a határra, a kerítést a költségvetésből finanszíroztuk, vagyis - "ha így érthetőbb Matteo Renzi számára" - a magyar emberek a saját pénzükből védik az Európai Unió határát. Úgy fogalmazott, az egoizmus nem az, ha megvédjük magunkat az ellenőrizetlen bevándorlási hullámtól, hanem az, "ha egy vezető akkor is ragaszkodik a véleményéhez, amikor a tények világosan mutatják, hogy téved".

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.