Pesti Srácok

Szobrot kapott Budapesten az utolsó magyar király

null

Leleplezték Budapesten IV. Károly, az utolsó magyar király mellszobrát. A Városháza parkban álló műalkotást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, és Habsburg György, az uralkodó unokája avatta fel.

Semjén Zsolt ünnepi beszédében kiemelte: a rendszerváltozás után is közel két évtizednek kellett eltelnie, hogy a háború utáni történelemtanításon átlépve, elhallgatott fejezeteiről nyugodtan, tényszerűen lehessen beszélni. A kommunista történelemszemlélet hazájukhoz hű, nemzetükért felelősséget vállaló személyeket tűntetett fel negatív színben vagy ellenségként, és helyükre a megszállók kritikátlan kiszolgálóit állította példaképül. Emiatt megpecsételődött mindazon szobrok sorsa, amelyek az elszakított területekre emlékeztettek, a 19-es kommün áldozatainak állítottak emléket vagy a történelmi Magyarország vezetőihez voltak köthetők – mutatott rá.

A kormányfő helyettese felidézte, hogy IV. Károlyt 2004 őszén avatták boldoggá. II. János Pál pápa boldog Habsburg Károly emléknapjának nem halála, hanem esküvője napját, október 21-ét jelölte ki. Ezzel – emelte ki Semjén Zsolt – ráirányította a figyelmet példás házaséletére, hangsúlyozva, hogy a szentté válás egyik útja a házasság. Semjén szerint szerencsésebb lett volna rögtön a király boldoggá avatásakor vagy még előtte szobrot állítani neki, ugyanakkor megkoronázásának századik évfordulóján mindenképpen méltó, hogy ezt az adósságot leróják.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Semjén Zsolt.

Habsburg György, az uralkodó unokája arról beszélt, hogy nagyapja katona volt szívvel-lélekkel, a monarchiát szolgálta, s egyetlen államfőként a frontra ment, nem félt a veszélytől. IV. Károly életét felidézve kiemelte: az első pillanattól mindent megpróbált megtenni a békéért, a háború lezárásáért. Kitért arra is, hogy számos szociális intézkedést vezetett be, az első szociális minisztérium felállítása az ő nevéhez fűződik. A szobor felállítása nagy megtiszteltetés a családnak – mondta és köszönetét fejezte ki.

A szobor a főváros V. kerületében a Városháza parkban található, Juha Richárd alkotása.

MTI, PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.