Pesti Srácok

Trump nagyapját kitiltották a szülőhazájából, Németországból

Trump nagyapját kitiltották a szülőhazájából, Németországból

Kitiltották szülőhazájából, Németországból 1905-ben Donald Trump megválasztott amerikai elnök apai nagyapját egy levéltári forrás szerint, amelyről hétfőn számolt be a Bild című német lap.

A Rajna-vidék-Pflaz tartományi Speyer levéltárában őrzött, 1905. február 27-i keltezésű dokumentum szerint a dürkheimi járási közigazgatási hivatal utasítja Kallstadt település polgármesteri hivatalát, hogy szólítsa fel Friedrich Trump amerikai állampolgárt arra, hogy "legkésőbb folyó év május 1-ig távozzék a Bajor Királyság területéről, különben kiutasítással kell számolnia".

A megválasztott amerikai elnök nagyapját azért tiltották ki hazájából, mert a sorkatonai szolgálat letöltése előtt vándorolt ki 1885-ben Amerikába, és nem jelentkezett ki szabályosan lakóhelyéről - mondta a Bildnek Roland Paul, a pfalzi történeti és néprajzi intézet nyugalmazott igazgatója.

PestiSracok facebook image

Az 1869-ben Kallstadtban született Friedrich Trump aranyásóként kezdte amerikai pályafutását, majd felépített egy vendéglőket üzemeltető vállalkozást és állítólag egy bordélyháza is volt. Gazdag emberként tért vissza szülőföldjére, és 1901-ben beleszeretett a 11 évvel fiatalabb Elisabeth-be, akit egy évvel később feleségül vett és elvitt magával Amerikába. Azonban az ifjú feleség hazavágyott, vissza is költözött Kallstadtba, Friedrich Trump pedig követte és újra fel akarta venni a német állampolgárságot.

Azonban a hatóságok a hároméves katonai szolgálat súlyos vétségnek számító megkerülése miatt nemcsak a kérelmét utasították el, hanem ki is tiltották az országból. Friedrich Trump minden követ megmozgatott, hogy tartózkodási engedélyre tegyen szert, ügyéről még Lipót bajor királyi hercegnek is írt alázatos levelet,"szeretett, nagyra becsült, bölcs és igazságos" uralkodónak nevezve a címzettet, de ő is elutasította kérését.

Friedrich Trump végül 1905. július 1-jén hagyta el az országot, a Hapag hajózási társaság Pennsylvania nevű óceánjáró gőzhajójának fedélzetén, amely a hamburgi kikötőből indult el New York felé. Vele volt terhes felesége.

Három hónap múlva New York Queens nevű városrészében megszületett Fred Trump, a megválasztott amerikai elnök édesapja - áll a Bild cikkében.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.