Pesti Srácok

Verekedés tört ki a kiskorú migránsok elszállításának hírére Calais-ban

null

Megkezdték a francia hatóságok szerdán az észak-franciaországi Calais-ban annak a konténertábornak a kiürítését, amelyben mintegy 1500 kísérő nélküli kiskorút helyeztek el a migránsok illegális táborának, az úgynevezett dzsungelnek a felszámolását követően. A kiürítés hírére több mint száz eritreai és afgán fiatal között verekedés tört ki, ezért megerősítették a rendőri jelenlétet a környéken. A tömegverekedésben négyen könnyebben megsebesültek.

Szerda délelőtt mintegy harminc autóbusz várakozott a fűtött konténerből álló átmeneti központ előtt, hogy a fiatalokat mintegy hatvan francia vidéki város befogadóközpontjaiba szállítsa át. A prefektúra tájékoztatása szerint a kiskorúak nem választhatják meg, hogy hova utaznak, arról viszont dönthetnek, hogy kivel szeretnének együtt maradni.

A prefektúra kedden értesítette kilencnyelvű közleményében a fiatalokat arról, hogy el kell hagyniuk a calais-i átmeneti befogadóhelyet. A bejelentés nyomán több mint száz eritreai és afgán fiatal között verekedés tört ki, ezért megerősítették a rendőri jelenlétet a környéken. A tömegverekedésben négyen könnyebben megsebesültek.

A kamaszok többsége a "dzsungel" korábbi lakóihoz hasonlóan Nagy-Britanniába szeretne továbbutazni. A brit hatóságok még ellenőrzik, hogy kinek vannak ténylegesen hozzátartozói a szigetországban, akik fogadhatnák őket, illetve rajtuk kívül hány további kísérő nélküli kiskorút tud átvenni Nagy-Britannia. A brit illetékesek a francia befogadóközpontokban folytatják a megfelelő ellenőrzések lebonyolítását a fiatalok áthelyezését illetően.

PestiSracok facebook image

A "dzsungel" felszámolása óta - francia közlések szerint - a családegyesítésre vonatkozó nemzetközi egyezményeknek megfelelően mintegy háromszáz kiskorú távozhatott Nagy-Britanniában élő rokonaihoz. Elhelyezésük diplomáciai feszültséget okozott a két ország között, miután a migránstábor felszámolásakor London felszólította a francia kormányt, hogy gondoskodjon a fiatalok biztonságba helyezéséről. Párizs viszont azt kérte a brit kormánytól, hogy legalább a kiskorúak elhelyezésében "vegye ki a részét" a migránsválság megoldásából.

A francia hatóságok az elmúlt héten mintegy 6 ezer migránst szállítottak el a Calais melletti táborból, amelynek teljes felszámolása hétfőn befejeződött.

Forrás: MTIFotó: hmdistribution.co.uk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.