Pesti Srácok

Előzetesben a körtéri verekedők

Előzetesben a körtéri verekedők

Előzetes letartóztatásba helyezték kedden azt a két férfit, aki péntek este egy villamos vezetőjét, több utasát, valamint egy söröző vendégeit is bántalmazta Budapesten - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.

A közleményben az áll: a gyanúsítottak péntek este a Móricz Zsigmond körtéren egy villamoson hangoskodtak, több utast bántalmaztak, később egy közeli vendéglátóhelyen több embert megvertek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság megállapította, hogy mindkét gyanúsított ellen folyt már büntetőeljárás, és el is marasztalták őket. Egyikükkel szemben más bűncselekmények miatt jelenleg is folyamatban van büntetőeljárás, néhány hónappal ezelőtt szűnt meg az előzetes letartóztatása. Emellett a bíróság figyelembe vette a pénteki cselekmények sorozatjellegét: a villamoson történtek után alig egy órával történt a második támadás, amely még erőszakosabb volt, és még több embert érintett.

PestiSracok facebook image

A két fiatal férfi ellen a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség folytat eljárást felfegyverkezve, társtettesként elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. Az előzetes letartóztatás elrendelését a bűnismétlés közvetlen veszélye indokolja - közölték. A bíróság a gyanúsítottak előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2017. január 20-ig rendelte el. A végzés nem jogerős.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton közölte, hogy elfogták a 20 éves V. Istvánt és P. Márkot, akik péntek este több embert bántalmaztak a XI. kerületben.

Forrás: MTI; Fotó: BRFK

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?